Klippremier! Anna and the Barbies: Játék az egész

2020.11.26. 10:00, Gaines

aatb_jatek_premier_media_insta_square_copy.jpg

Az Anna and the Barbies tavaly jelentette meg hetedik, Indián című lemezét, a rajta szereplők dalok közül a Had' lássam a kezekethez készült még év elején Jézusos-akciófilmes klip, a Ha ennek egyszer vége pedig kapott dalszöveg- és karanténvideót is. Most a Játék az egész párosul humoros videóval, melyben az együttes tagjai különböző sportágakban mérettetik meg magukat. Premier!

Pásztor Anna A vezércsel Beth Harmonját meghazudtoló módon sakkozik egy kosárpályán, Pásztor Sámuel egy tornaterem koronázatlan császára lesz, Hernádi Dávid az amatőr testépítés szépségverseny kulisszái mögé enged be, Vághy Tamás szkanderbajnokságon, Balasi Ádám pedig ökölvívásban próbálja ki magát.

"Eltelt egy év a lemez megjelenése óta, ráadásul milyen egy év! Egyrészt egy világjárványt vészelünk túl mindannyian ennek számos következményével – mintha egy videojátékba csöppentünk volna, ráadásul egyre keményebb pályákkal. Másrészt meg a nehezített pályáknak köszönhetően belejöttünk a játékba, megtanultunk élni egy 'halálközelebbi' állapotban"- mondta Pásztor Anna a klip születéséről.

"A klipben a bandatagok indulnak el saját, képzelt olimpiáikon, kellő humorral fűszerezve. Igyekeznek, buzognak ide-oda, küzdenek, leginkább magukkal... A klip végére, ha nem is az aranyérmét, de valahogyan csak elnyeri mindenki a személyre szabott kis jutalmát. A dal és a klip üzenete aktuálisabb mint valaha: ráébredni az élet hatalmas játékára és merni élni, megélni a pillanat adta lehetőségeket, legyenek azok még oly félelmetesek vagy égig repítőek is! Na, ehhez nem árt manapság egy nagykanál humor és önirónia is" – tette hozzá az énekes, aki ráadásul éppen a mai napon ünnepli a születésnapját. Kívánjuk, hogy még sok év teljen neki játékosan!

lássuk akkor az Anna and the Barbies bajnokságát, íme a Játék az egész:

Anna and the Barbies a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_70.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/11/26/klippremier_anna_and_the_barbies_jatek_az_egesz
Klippremier! Anna and the Barbies: Játék az egész
süti beállítások módosítása