Magyarradar és premier – Plazúr

A Plazúr zenekar az altertől indult, onnan jutott el a poppunkig, vagy ahogy stílusokat jellemzik, kölyökklubcore-ig. Hogy ez pontosan mit fed, azt elmeséli a zenekar, és legújabb EP-jüket, a Padokba karcolt neveket is meg lehet hallgatni. Premier!

Mikor alakult: 2019 nyár-ősz

Hol alakult: Budapest, de hárman Nógrád megyeiek vagyunk, Dávid pedig tatabányai

Tagok, hangszerek: Varga Dorina – basszusgitár; Simó Dávid – dobok; Tarjáni Timót – szólógitár; Jakab Tamás – ének, ritmusgitár

Stílus: kölyökklubcore

Hatások: Weezer, Felső Tízezer, Galaxisok, Blink-182, Green Day, Yellowcard, Mineral, Knapsack, Dinosaur Jr.

Kiadó: -

Történet: 2010 őszén Timót és Tomi együtt szerepeltek a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium szalagavató műsorában, és a próbákon Tomi rá volt akadva az akkor még zselézett hajú Timót poppunk riffeket árasztó elektromos gitárjára. Olyannyira, hogy aztán vett egy sajátot. Alig 9 év múltán Tomi kitalálta a Plazúrt, ami a Weezer zenéjét szerette volna egyesíteni a Galaxisok és a Felső Tízezer szövegvilágával. Ki is hozott egy EP-t egyedül (A világ fura, nem én), aztán keresett maga mellé társakat. Így jött a képbe Dori, akivel együtt él; Timót, akinek emlékezett a riffjeire; illetve Dávid, akivel együtt járt egyetemre és Téveszme koncertekre. A próbákon aztán duplázódott a tempó, és sokkal több szó esett a Blink-182-ről, mint a Weezer-ről, szóval a zenekar a hivatalos alter – poppunk skálán mozdult egy jelentőset az utóbbi irányába.

Megjelenések: A világ fura, nem én EP (2019), Padokba karcolt nevek EP (2020)

Küldetés: Mivel a punksághoz nem vagyunk elég trógerek (habár a koncertekhez a cuccokat legtöbbször lejmoljuk!), az alterséghez pedig nem vagyunk elég művészek; szeretnénk megalapozni valamiféle új irányvonalat a kettő között.

Jövőkép: Szeretnénk, ha a dalaink rezonálnának másokkal. Nem is annyira az a lényeg, hogy sokakkal, hanem, hogy intenzíven. Ez vagy lesz, vagy nem, szóval mi is eléggé kíváncsiak vagyunk erre a jövő dologra.

Mellékprojektek: -

Szexepil: Nem vagyunk túl dekoratívak, szóval tényleg rá vagyunk utalva a dalainkra.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Eddig nem nagyon pörögtünk ilyen dolgokon, lehet később fogunk. Mindenesetre jó lenne, ha nem ez lenne a lényeg.

Közeljövőbeli tervek: Mindenképp szeretnénk egy klipet, valószínűleg az EP címadó dalához.

Az első EP dalai a felvételükkor több évesek voltak, és tulajdonképpen a hangszereléssel lettek egységesítve. Ehhez képest ez a mostani anyag már próbákon állt össze, több irányból érkező ötletekkel. Az együtt zenélés tényleg egy poppunkos irányba tolta el a bandát, ami a tagok számára az ifjúságot idézi meg. "Ez magával hozta, hogy a szövegek is belesüppedjenek ebbe a hol szentimentálisabb, hol könnyedebb gimi-hangulatba. Amikor összeálltak a dalok, teljesen logikus volt, hogy a Grenma Studióban vegyük fel őket Botlik Mátyással. Egyrészt szeretjük a hangzást, amit csinál, másrészt a Grenma többünk számára szolgáltatta a középiskolás évek soundtrack-jét. Nem is csalódtunk Matyiban, nagyon profi volt, és kihozta a dalokból a legjobbat" - idézi fel a zenekar.

Hallgassuk is meg az EP-t, utána a dalokról egyenként is mesél nekünk Tomi:

Padokba karcolt nevek

Timótnak volt egy több éves riffje, nekem volt egy pár éves sorom, aztán ez lett belőle. Szégyentelenül hajaz a Sorority Noise No Halo című számára, de Timót fenntartja, hogy a riff 2013-as!

Sulidiszkó

A dalt egy szál gitáron írtam azután, hogy megnéztem a Tudom mit tettél tavaly nyáron-t, de ez is teljesen átalakult a próbateremben. Sokáig vacilláltunk, hogy mi legyen a címe, de aztán úgy döntöttünk, hogy teljes mellszélességgel vállaljuk a La Fiestában tocsogó sulidiszkós múltunkat.

Esni kezdett a hó

Ezzel a cél eredetileg a Dinosaur Jr. megidézése volt, viszont a kiállás után elmarad a virgázós szóló, és egyszerűen csak tovább szelídül dal. Elég jó élményünk kötődik hozzá: az első koncertünkön ez a szám törte meg a jeget, és az addig álldogáló/bólogató közönséget azonnali pogóba hajszolta.

A szél

Nagyon szeretem a ’90-es évek indie/emo zenekarait, és az egyik kedvenc trükköm tőlük a lassú számból gyors számmá varázsolás (Mineral – Parking Lot, Penfold – I Will Take You Everywhere), ezt próbáltuk megcsinálni itt is. Sőt, talán az egész számban tetten érhető ezeknek az együtteseknek a hatása. Külön csavar, hogy a végén Dori énekel, amire először nem igazán volt hajlandó, de aztán meg tudtuk győzni, hogy annál a résznél pont erre van szükség.

Az albumborító Prakfalvi Anna munkája, aki Kosztolnik Krisztián fényképét dolgozta fel.

Plazúr a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.