A norvég Kygo immár tíz éve formálja zenévé a trópusok napfényben fürdő hangulatát remixeivel és saját, önálló szerzeményeivel. Legújabb albumával, a Golden Hourral sem árul zsákbamacskát: lágy dallamok és beatek, emlékezetes vendégénekesek aranyozzák be az egyórás anyagot, és még Whitney Houston is tiszteletét teszi.
Kygo neve egybeforrt a tropical house-zal – egyes források szerint egyenesen neki köszönhetjük a létrejöttét, de az egészen biztos, hogy ő a műfaj koronázott királya. A norvég DJ-producer 2016-ban jelentette meg első önálló lemezét Cloud Nine címmel, ám addigra már óriási népszerűségnek örvendett remixei és élő produkciói révén. Kyrre Gørvell-Dahll tizenévesen függött rá az EDM-re Avicii-nek köszönhetően, gondolkodás nélkül hátat fordítva a zongoraleckéknek, és kötelező egyéves sorkatonai szolgálata alatt kísérletezte ki az azóta a védjegyévé vált stílust: fogta a masszív veretésre szolgáló elektronikus tánczenét, és addig csökkentette a percenkénti leütésszámot, amíg elérte a lezser 100 BPM-et. Hozzáadott még andalító zongorás melódiákat, némi trópusi hangszerelést, kongát, stíldobot, pánsípot, valamint kimetszette a brutális dropokat – és voilá, megszületett a tengerparti sütkérezés életérzését átadó zsáner.
Az elektro-house és dubstep szöges bakancsos beatjeinek intenzitásába belefáradt partizók lelkesen fogadták ezt a lágyabb, középtempós, medencénél koktéllal a kézben chillezős hangulatzenét, amit a Stereogum „az EDM softrockjának” keresztelt. Az Ultra lemezkiadó a remixei miatt szavazott neki bizalmat, amelyek több milliós hallgatottsággal rendelkeztek a SoundCloudon; egy év leforgása alatt, 2015 decemberére már egymilliárd Spotify-streamet tudhatott magáénak. A Golden Hour a harmadik nagylemeze, és mostanra nagybetűs DJ-sztár, a fesztiválszezonok közkedvelt szereplője, aki 2017-ben a Balaton Soundot is meghódította – pont idén érkezett volna másodszor Zamárdiba, ha nem szólt volna közbe a koronavírus.
Az új lemez szépen illeszkedik a Cloud Nine-nal megkezdett, majd a 2017-es Kids In Love-val folytatott sorba: nagyrészt középtempós dalok sorjáznak rajta – bár az eddigieknél talán egy fokkal többször növekszik a BPM –, temérdek vendégénekessel, slágeres vokálokkal, egyszerű, közérthető szövegekkel, és a hamisítatlan napernyős-strandolós fílinggel, amire idén valószínűleg még nagyobb igény lesz: ha másképp nem, legalább zenén keresztül mehetünk nyaralni. A 18 számos lemez anyaga kifejezetten popos, hol nagyívű balladát (The Truth Valerie Broussard-ral), hol emót (Lose Somebody, OneRepublic) oltva a tropical house simulékony közegébe.
A teljes album egy playlistben a YouTube-on:
Óriási meglepetések, merész műfajbeli, dalszerkezeti vagy hangszerelési újítások nem érik a hallgatót, de Kygótól nem is várjuk, hogy borítson mindent: pont a megbízhatósága a lényeg, hogy amikor kilépünk az auditív tengerpartra, ugyanaz az aranysárga homok és égszínkék víz fogadjon minket, mint az előző nyáron, amire máris nosztalgiával emlékszünk vissza. A lemez kimagasló pontjai ezzel együtt beengednek némi stiláris változatosságot a Kygo-képletbe. Zac Brown a country felől érkezik, és a strandröplabdások mellé tereli a texasi marhahajcsárokat a Somedayben; Kim Petras karcosabb hangszíne kiemeli a dancehallos Broken Glasst a mezőnyből. És persze a nagyágyú, a Higher Love, Whitney Houston első posztumusz felvétele, egy 1986-os Steve Winwood-dal feldolgozása, ami korábban csak az énekesnő 1990-es I’m Your Baby Tonight című lemezének japán kiadásán jelent meg bónusz trekként. Kygo úgy formálja saját képére, hogy Houston énekszólama is szárnyakra kapjon – megérdemli, hogy az idei furcsa nyár felemelő slágere, himnusza legyen.
(X) Kygo új lemezét, a Golden Hourt már megtalálhatjátok az ismert letöltő- és streamplatformokon – ne habozzatok kattintani!
