Online koncertek a koronavírus idején – Koncert7

2020.03.16. 10:34, Gaines

ghostpoet_2.jpg

Hétfői napindító rovatunkban összeszedjük a közelmúlt legfontosabb koncertbejelentéseit, hogy véletlenül se maradjatok le semmi jó programról. Ezúttal a járványhelyzet miatt kieső élő koncertek online alternatíváira hívjuk fel a figyelmet.

A március 11-én hozott, 100 főnél nagyobb beltéri, 500 főnél nagyobb kültéri eseményeket betiltó kormányzati döntés eredményeképp a múlt hét elsősorban nem az új koncertek bejelentéséről, hanem a már meghirdetett események lemondásáról, turnék lefújásáról szólt. Bezárt az Akvárium Klub. A Müpa egyelőre 2020. március 31-ig nem tartja meg az előadásait. A Dürer Kertben szintén március 31-ig fújták le egyelőre a tervezett koncerteket. A Barba Negra szintén lefújta a tervezett koncertjeit a határozat visszavonásáig. Az A38 Hajó is bejelentette, hogy a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt koncertjeik határozatlan időre halasztásra kerülnek vagy elmaradnak, akárcsak a Trafó. Júniusra halasztják továbbá a máskor áprilisban megtartott Lemezboltok Napját. És ez csak néhány kiemelt példa: az elkövetkező időszakban nem fogunk tudni élő koncertekre, eseményekre járni.

Mindez természetesen nemcsak nézői, zenerajongói oldalról szomorú, hanem még inkább a zenészek és a zeneipari dolgozók részéről óriási bevételkiesés, sok embernek a megélhetése forog kockán. Ezért is indult el a bejelentéseket követően a #neváltsvisszajegyet kampány, melynek lényege, hogy az elmaradt színházi előadásokra és koncertekre már megváltott jegyekért lehetőség szerint ne kérjük vissza a pénzünket – ha megengedhetjük magunknak, valamint ha nem utalják vissza automatikusan –, ezzel is segítve a nehéz helyzetbe került színházakat, koncertszervezőket. A zenészek közvetlen támogatására pedig azt lehet szorgalmazni, hogy vásároljunk lemezeket, merchöket az előadók, hivatalos webshopjából, költsük az eredetileg koncertekre szánt pénzünket zenekari kiadványokra.

Ezzel párhuzamosan egyre több helyszín és előadó teszi át székhelyét a digitális világba, és nyúlt online alternatívákat. A Müpa március 14-én ünnepelte 15 éves fennállását, amire a szervezők eredetileg neves hazai előadók és világsztárok koncertjeivel készültek volna. Ezek elmaradnak, viszont hogy ezekben a hetekben se kelljen nélkülözni a Müpa-élményt, születésnapi ajándék gyanánt március 14-étől megnyitották mindenkinek a Müpa digitális médiatárát – először még csak a hétvégére, majd utána határozatlan ideig. Tehát regisztráció nélkül megtekinthetünk több tucat HD-minőségű koncertfelvételt és irodalmi estet, Pátkai Rozinától az Akkezdet Phiain át Esperanza Spaldingig, nem beszélve a számtalan klasszikus zenei hangversenyről. A médiatár itt érhető el

A TRIP Hajó megalakította az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak. A virtuális színházi előadások mellett a TRIP Hajó zárt kapus koncertjeit is online követheti a közönség, a Deadly Mantis koncertjét közvetítették először, legközelebb március 20-án lehet otthonról nézni a TÖRZS, iamyank és Bernathy bulijainak livestreamjétMárcius 25-én a Carson Coma tart majd interaktív live streamet az A38-ról.

A nemzetközi előadók közül is többen folyamodnak hasonló megoldáshoz. Yungblud kénytelen volt lemondani márciusra meghirdetett ázsiai turnéállomásait, március 16-án, hétfőn azonban élőben fog streamelni koncertet. A műsor magyar idő szerint délután 15 órakor indul az előadó YouTube-csatornáján. "A világ nagyon fura időket él most át. Senki nem tudja, mi tévő legyen, hová forduljon." – nyilatkozta Yungblud. – "Sorra le kell mondani a koncertjeimet. Hiányzik az energia, a kapcsolatteremtés, hiányoznak a rajongóim és a családom. Most van csak igazán szükségünk egymásra, szó sem lehetett róla, hogy mindenestül elvegyék tőlem az interakciók esélyét."

Dropkick Murphys hagyományos Szent Patrik-napi koncertjét 24 év után először nem fogja élő közönség előtt megtartani, ugyanakkor március 17-én, kedd este ingyenes livestream-koncertet közvetít majd a csapat Bostonból, ezzel is otthon maradásra ösztönözve az ünnepelni vágyókat. A streamet világszerte bárhonnan meg lehet majd nézni a zenekar YouTube-csatornáján, Instagramján vagy Facebook Live-ján, csak az időzónákra kell figyelni: magyar idő szerint pontban éjfélkor indul majd a közvetítés.

Várhatóan a közeljövőben még több ilyen online lehetőséggel fogunk gazdagodni: a Code Orange március 14-én, szombat este streamelte a koncertjét egy üres koncertteremből; Diplo a nappalijából tolt le egy DJ-szettet; az Against Me! frontembere, Laura Jane Grace a Twitteren azt mondta egy rajongója felvetésére, hogy utánanéz, hogyan közvetíthetné egy próbájukat; L Devine brit popénekes pedig azt találta ki, hogy IRL turné helyett URL turnét szervez, azaz különböző online platformokon tart majd élő közönség nélküli koncerteket, először március 16-án, hétfőn az Instagramon, majd a Twitteren, Facebookon, TikTokon, végezetül a YouTube-on,

ldevine.jpg

A Korg és a Moog zenei alkalmazásaik ingyenessé tételével segít átvészelni az iskolák, irodák és koncerthelyszínek bezárásából vagy egészségügyi okokból történő otthoni karantént, home office-t, így március 20-ig ingyen lehet zenélgetni a Korg iKaossilator szintetizátor-alkalmazásával, vagy zenéket szerezni a Minimoog Model D appal.

És végezetül egy hagyományosabb koncertbejelentés: Ghostpoet 2020. október 27-én elhozza legújabb lemezét, a májusban megjelenő I Grow Tired But Dare Not Fall Asleepet a Dürer Kertbe. A kétszeresen Mercury-díjra jelölt, Massive Attackkel is kollaboráló előadó többször jár már nálunk, 2011-ben a Gödörben tartott ingyenes koncertet, két éve pedig az A38 Hajó színpadán lépett fel. A titokzatos név mögött egy londoni művész, a nigériai-dominikai származású Obaro Ejimiwe bújik meg, akinek elektronikus beütésű, experimentális dalai a hiphopból, a soulból, a dzsesszből, a triphopból, a dubstepből és az alternatív rockból egyaránt merítenek. A triphop-elektronikát, a jellegzetes énekbeszédet és a szorongásos, személyes szövegeket immár élő zenekar kíséri. Ghostpoet, 2020. október 27., Dürer Kert, Facebook-esemény. Jegyek itt válthatók.

https://recorder.blog.hu/2020/03/16/online_koncertek_a_koronavirus_idejen_koncert7
Online koncertek a koronavírus idején – Koncert7
süti beállítások módosítása