Klippremier! Herself: Semmisem

2020.03.11. 14:00, Gaines

herself_klip.png

A 2018-ban alakult, dallamos-slágeres, elektronikus színezetű indie popot játszó Herself decemberben mutatta be a Recorderen azonos című EP-jét. A Semmisem című számhoz most elkészült a zenekar debütklipje is, lássuk!

Az öttagú zenekart egy testvérpár alapította: Bakos Attila és a nálunk is gyakran megjelenő AŽUR, illetve Sziámi zenekarának billentyűse, Bakos Zita. Kezdetben a zongorán írt dalaikat Kiss Benjivel (Paperdeer, Belau) alakították elektronikus mixekké, majd az élő megszólaltatás érdekében bevonták Pettenkoffer Zsófi énekest, Horváth András Ádám gitárost a hazai progrock-progmetál színtérből, és Dumbovich Péter dobost (Belvilág) is.

A decemberi Herself EP négy számához a megjelenéssel együtt egy-egy animált videó párosult. Ezeket Tőkés Anna készítette, akit már hosszú évekre visszanyúló barátság köt össze a zenekarral. "Külön megtiszteltetés, hogy Anna felajánlotta nekünk a főszereplő lányt, mert tudjuk, hogy egy számára is nagyon fontos karakterről van szó" – mesélte Bakos Attila énekes-dalszerző a Recordernek.

herself_1.jpg

Semmisem az egyetlen magyar nyelvű dal az EP-n, a zenekar "őszhimnusza", amiből a klip kedvéért készítettek egy rövidített változatot; a felvételeket és az új mix&mastert is Kirschner Péter jegyzi. Bakos így fogalmazott a dalról: "A Semmisem arról a pillanatról szól, amikor bambulsz ki a vonatablakon, szemerkél az eső és agyalsz az élet nagy dolgain. Próbálod meggyőzni magad, hogy végül is nincs hiába semmi. Vagy igen. De mindegy is, mert tenned kell a dolgod, más választásod nincsen. Nem szabad elbújni a nehézségek elől, mert a legjobb dolgok akkor történnek, amikor túl tudsz lépni azon a gáton, ami elhiteti veled, hogy nem tudsz se többet, se jobbat."

A klip megszületéséhez is fűzött néhány szót: "Bár az első HERSELF EP dalaihoz gyönyörű animációs videók készültek, úgy gondoltuk jó lenne összedobni egy klipet a magyar nyelvű dalhoz. A klip elkészítésére a Matcha Visual & Art stábját kértük meg, akik régi jó barátaink. A cél az volt, hogy egyszerűt, de nagyszerűt alkossunk. Fogtuk a telefonunkat és összeszedtük egy csomó random videót a zenekar első évéből - próbákról, kirándulásokról, koncertekről, bandázásokról – amik emlékképekként sejlenek fel. Szerettünk volna, ha a klipben is megjelenik az animációs videóban látható szoba, ezért a zenekar egy könyvespolcos nappaliban játssza a dalt és az apró sztori szereplői is ebben a szobában vannak."


a Herself tavasszal a Müller Péter Sziámi AndFriends társaságában turnézik majd az országban, megfordulnak majd Győrben, Debrecenben, Szarvason, és májusban ők melegítik be a közönséget az Amiben élsz koncerten az A38 Hajón (Facebook-esemény). legközelebb egy akusztikus koncerten lehet velük találkozni a Hangolóban, ahol a dalokat legeredetibb, legintimebb formájában mutatják meg, és elmesélik a hozzá tartozó személyes történeteket is. a belépés ingyenes, Facebook-esemény ITT

 
és akkor lássuk a nosztalgikus-emlékező debütklipet, íme a Semmisem:

a zenekar a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_108.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/03/11/klippremier_herself_semmisem
Klippremier! Herself: Semmisem
süti beállítások módosítása