Jön az új Swans, robot-dobos a színpadon, elmaradó bulik – Koncert7

2020.03.09. 09:38, Gaines

robotjosef.jpg

Hétfői napindító rovatunkban összeszedjük a közelmúlt legfontosabb koncertbejelentéseit, hogy véletlenül se maradjatok le semmi jó programról. Ezúttal: triphop tizenötödször, monumentális experi-rock, shoegaze és dreampop angolosan, videójátékzene videójátékhőssel.

Debütalbuma harmincadik évfordulóját ünneplő turnéjával érinti a fővárost március végén a The Telescopes. Az angol spacerock-formáció 1987-ben alakult, és egyebek között a shoegaze egyik legkorábbi első példájaként is szokás emlegetni őket. Első lemezük, a Taste 1989-ben jelent meg, a Pitchfork magazin 2016-ban feltette a minden idők 50 legjobb shoegaze albumát összesítő listájára; a négyfős zenekar azóta sem unatkozik, összesen 10 LP-t és két élő koncertlemezt adtak ki – meg válogatásokat –, 2019-ben jött ki Exploding Head Syndrome című lemezük, ám ezúttal a koncert vezérfonalát a debütalbum dalai fogják szolgáltatni. The Telescopes, 2020. március 31., Robot, Facebook-esemény, jegyek itt kaphatók.

Láttál már élőben robotot zenélni? Április végén kipipálhatod ezt a rubrikát is a bakancslistádon (vagy ha nincs rajta, most még gyorsan felteheted rá), jön ugyanis Josef, a robot. Róla azt kell tudni, hogy a Machinarium című, 2009-es, pompás látványvilágú cseh sci-fi videójáték főszereplője volt, vele kellett kalandozni és logikai puzzle-öket megoldani egy növények és robotok által benépesített bolygón. A játékban nincsenek párbeszédek, ezért kiemelten fontos szerep jutott benne a zenének: Floex, azaz Tomáš Dvořák klarinétos-producer szerezte a kísérőzenéjét, és most a dobos poszton robotteremtményével kiegészülve játssza majd el az októberben megjelent Machinarium Remixed számait. Floex and Robot Josef, 2020. április 20., A38 Hajó, Facebook-eseményoldal, jegyek itt kaphatók.

Ugyancsak a hajón lép fel egy évvel sold out koncertje után a londoni Still Corners. Már jól tudjuk, hogy Tessa Murray és Greg Hughes duója nem csak vonaton vagy autóban ülve szolgáltatja a legjobb soundtracket az utazáshoz: aki itt volt a legutóbbi fellépésen, újra átélheti, aki pedig lemaradt, lehetősége nyílik megtapasztalni, milyen élőben sodródni korunk egyik legkarakteresebb dreampop/synthpop produkciójának koncertjén. Still Corners, 2020. június 25., A38 Hajó, Facebook-eseményoldal, jegyek itt kaphatók.

Tizenötödik (!) alkalommal érkezik hazánkba a Morcheeba, ráadásul az elmúlt egy éven belül harmadszor, hiszen tavaly tavasszal önálló koncertet adtak a Dürer Kertben, majd nyáron ellátogattak a Balaton Piknikre is. A kilencvenes évek triphop-korszakának egyik nagy túlélője az alaptrió különböző variációit felvonultatva – most épp az egyik Godfrey-testvér kiválása óta Skye-jal duóban, illetve a színpadon öt tagúra bővülve – rendületlenül játssza lounge-os/downtempós zenéjét. Ezúttal a Budapest Parkban fognak a klubkoncertet fognak adni, és a teltházas Düreres buliból kiindulva nem érdemes sokáig hezitálni a jegyvásárlással. Morcheeba, 2020. június 29., Budapest Park, Facebook-eseményoldal, jegyek itt kaphatók.

Két teltház és négy év után, új felállással ismét az A38 Hajón koncertezik a Swans. Michael Gira experimentális rockzenei formációja eredetileg 1982 és 1997 között működött, majd hosszabb szünet után 2010 januárjában tértek vissza újabb modern klasszikus lemezekkel, monumentális szerzeményekkel, élőben irdatlan hangerővel. A zenekarvezető 2016-os, Budapestet is érintő turnéjára már bejelentette, hogy változtatni fog a felálláson, tavaly megjelent lemezük, a Leaving Meaning anyagát már ezzel a (részben) megújult csapattal hozzák el az állóhajóra. Swans, 2020. augusztus 16., A38 Hajó, Facebook-eseményoldal, jegyek itt kaphatók.

Fesztiválok:

Az EFOTT rengeteg DJ-t jelentett be, köztük két nemzetközi fellépőt is: idén az ausztrál drum and bass formáció DJ-s felállására, a Pendulum szettjére is mehet a tombolás, illetve a Velencei-tó északi partjára látogat életében először az indiai és amerikai felmenőkkel rendelkező, EDM producer és dj, KSHMR is. Az EFOTT másik headlineréhez, Flo Ridahoz hasonlóan ő is egy földrajzi hely alapján választott művésznevet: a Jammu és Kashmir nevű tartomány ihlette meg. Az ismertség útján a Like a G6 című sikerdal indította el, dolgozott együtt Martin Solveiggel, Tiёstoval, Selena Gomezzel, Sean Paullal, Robin Thickkel és közreműködött olyan világslágerekben, mint a DVBBS és Borgeous közöse, a Tsunami. EFOTT, 2020. július 15-től 20-ig, bérletek és jegyek itt kaphatók.

A végére pedig két lemondás: elmarad a Sons Of Apollo március 25-re meghirdetett Barba Negrás koncertje, az amerikai zenekar a koronavírus-járvány miatt leállította európai turnéját; a fellépéseket terv szerint nyárra halasztják. Lefújták továbbá a Sebadoh március 21-ei, Akváriumos koncertjét: a 90-es évek indie-rock zenekara először lépett volna fel Magyarországon, ők is visszamondták egész európai turnéjukat "előre nem látott körülmények miatt".

https://recorder.blog.hu/2020/03/09/jon_az_uj_swans_robot-dobos_a_szinpadon_elmarado_bulik_koncert7
Jön az új Swans, robot-dobos a színpadon, elmaradó bulik – Koncert7
süti beállítások módosítása