Szakítás utáni amőbalét – Dalpremier! SeeN: Bone Crushing Evil Chain

2020.02.17. 16:00, Gaines

seen4_band_photo_1.jpg

A SeeN zenekar múlt héten mutatta meg nekünk új, szám szerint negyedik nagylemezük első beharangozó dalát, a Jancsi és Juliskát újragondoló Johnny, Julie and the Wolf című szerzeményt. Az underground rock ötösfogat most még egy előfutárt prezentál a héten érkező LP-ről, íme a zenekar új arcát mutató Bone Crushing Evil Chain.

seen4_album_cover_bone.jpgA SeeN több különböző, aktuális és már megszűnt hazai formáció (Napokon, Volkova Sisters, Grand Mexican Warlock, GázÁllat, stb.) tagjaiból összetevődő ötösfogat 2011 és 2016 között három nagylemezt adott ki, ebből az Intrigue And Love és a Shame And Disgrace premierje is itt volt a Recorderen.

Kolozsi Péter basszusgitáros így mesélt a második kislemezdalról: "Az előző héten megjelent dal volt a legelvontabban, leginkább rébuszokban beszélő szerzemény a lemezről. A mostani nóta már kendőzetlenül tárja a hallgató elé a főhős gondolatait. Semmi mellébeszélés, ami a szíven, az a szájon. A lemez a szakítás utáni különböző stációkon megy keresztül, dalról dalra, az adott állapotot éppen akkor a legintenzívebben megélve. Ebben az esetben a már nem annyira friss, de még nem teljesen feldolgozott élményt ízlelgeti a mesélő, ahogy próbálja magát újra kontúrozni és kiebrudalni magát abból az amőbaszerű állapotból, amivé változunk a kapcsolat utáni érzelmi purgatóriumban. Ezt az intim, sebzett, de ugyanakkor az épülés felé megtett első lépések utáni katyvaszt úgy gondoltuk, hogy egy olyan, zeneileg óvatosabb tétellel párosítjuk, ami a zenekarnak egy egészen új arcát mutatja meg, kiszolgálva a tartalom törékenységét. Távolabb a megszokott rock zenei formuláktól, egy már-már popos zenei igénnyel élő darabban."


lemezbemutató koncert is lesz, március 12-én, este 19-kor, a TRIP Hajón, a Deadly Mantis zenekar társaságban, Facebook-esemény


és akkor halljuk az új dalt:

SeeN a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_98.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/02/17/dalpremier_seen_bone_crushing_evil_chain
Szakítás utáni amőbalét – Dalpremier! SeeN: Bone Crushing Evil Chain
süti beállítások módosítása