A KISS Budapestet is érinteni fogja búcsúturnéján

2019.11.05. 16:32, Gaines

kiss2020.jpg

A rockzenekar End Of The Road nevű búcsúturnéja idén januárban vette kezdetét, több tucat észak-amerikai és európai város érintettek már, és nemsokára Ausztráliába, Új-Zélandra és Japánba utaznak. A turné azonban nem ér véget: a Kiss több mint hetvenöt új állomást jelentett be 2020-ra, és ezek között szerepel Magyarország is.

Gene Simmonsék egy újabb USA-beli, majd egy dél-amerikai kört követően jövő nyáron térnek vissza Európába, és 2020. július 16-án ejtik útba Budapestet; a koncert pontos helyszínét egyelőre még nem jelentették be, a dátumot viszont már be lehet vésni a naptárba. A frontember a Magyar Nemzetnek adott augusztusi interjújában már belebegtette, hogy nem fogják kihagyni Magyarországot a búcsúturnéból (ami nem jelenti azt, hogy a zenekar megszűnne létezni, csak koncertezni nem terveznek utána): "Nem tudjuk pontosan, mikor, de ki nem hagynánk Magyarországot a sorból" - ígérte meg Simmons, hozzátéve, hogy emlékszik első itteni, Kisstadionos koncertjükre, és hogy a közönség teljesen lefagyott, amikor magyarul szólalt meg a színpadon.

kissdates.jpg

A KISS tíz év után fog visszatérni Magyarországra, utoljára 2010-ben jártak nálunk a Budapest Sportarénában, két héttel a Metallica akkori stadionkoncertje után, a Sonic Boom Over Europe turné keretében. Előtte 1997-ben, a Petőfi Csarnok szabadterén lépett fel a maszkos ősfelállás, Peter Criss dobossal és Ace Frehley gitáros részvételével, akik nem sokkal később, a zenekar első "búcsúturnéját" követően kiléptek a Kissből.

IGAZ TÖRTÉNET ARRÓL, HOGY HOGY ESETT, HOGY 16 ÉV UTÁN A KISS-SZEL ZENÉLT ACE FREHLEY

A csapatot 2014-ben beiktatták a Rock and Roll Hall Of Fame-be, utolsó koncertjükre a tervek szerint 2021. július 17-én, szülővárosukban, New Yorkban fog sor kerülni.

https://recorder.blog.hu/2019/11/05/a_kiss_budapestet_is_erinteni_fogja_bucsuturnejan
A KISS Budapestet is érinteni fogja búcsúturnéján
süti beállítások módosítása