Az észteknél még a közúti táblák is a Metallicát dicsőítik

2019.07.22. 17:00, Gaines

tartu1.jpg

Múlt hét csütörtökön Észtország második legnagyobb városában, Tartuban koncertezett a Metallica, a helyi városvezetés pedig ennek annyira megörült, hogy még a városképet is átalakították a zenekar kedvéért.

A tartuiak azzal fogadták ugyanis a Metallica kamionjait, hogy a városhatárt jelző táblákon az „a” betűt a zenekar logójának jellegzetes betűtípusával cserélték le. Ez az Észt Intézet vonatkozó Facebook-bejegyzése szerint annyira megtetszett James Hetfieldéknek, hogy haza is vittek magukkal két táblát.

 A tartui Raadi repülőtéren egyébként teltházas koncertet tartott a metálegyüttes, hatvanezren látogattak el rá, az észteken kívül a környező országokból – Lettországból, Litvániából, Oroszországból, sőt még Németországból is – is érkeztek koncertezők, akik lelkesen fotózkodtak az átfazonírozott táblák előtt.

GYORSTALPALÓ A BALTIKUM NÉPZENÉJÉRŐL

A Metallica meglehetősen népszerű a Balti-tengerrel határos országokban: múlt hét kedden, július 16-án Hämeenlinnában fordultak meg világkörüli turnéjukon, és a Live Nation Finland szerint a zenekar pályafutásának legnagyobb finn koncertjét tartotta, amelyen az ország öt és félmillió fős lakosságának csaknem egy százaléka, azaz ötvenötezer ember vett részt. Ez persze nem szó szerint értendő, hiszen valószínűleg külföldről is érkeztek koncertlátogatók, mindenesetre a zenekar valamennyi résztvevő után felajánlott egy eurót – értelemszerűen, összesen 55 ezer eurót – a Hope nevű finn gyermekvédelmi jótékonysági szervezetnek, melyből több mint 200 gyereknek tudnak majd egy éven keresztül programokat szervezni.

A METALLICA IDÉN EGY ABC-S KÉPESKÖNYVET IS MEGJELENTET

A Metallica a turné összes állomásáról készít egy-egy köszönetnyilvánító videót, alább látható a finn és az észt változat:

https://recorder.blog.hu/2019/07/22/az_eszteknel_meg_a_kozuti_tablak_is_a_metallicat_dicsoitik
Az észteknél még a közúti táblák is a Metallicát dicsőítik
süti beállítások módosítása