Albumpremier! Nunki Bay Starship: Sigma Sagittarii

2019.04.05. 15:00, Gaines

nunkiheadear.jpg

Majdnem pont egy éve mutatkozott be Magyarradar rovatunkban a hazai souljazz-hiphop színteret gazdagító Nunki Bay Starship, novemberben négy számos EP-t bocsátott közre. Nem kellett sokáig várni az első nagylemezre, amely szintén a Recorderen debütál. Premier!

nunkiborito.pngA 2016-ban alakult, budapest kvartett (Tóth Dorothy – ének, hegedű, Várnai Szilvi – billentyű, vokál, Pesti Mátyás – basszusgitár, Huszár Ákos – dobok, vokál) a Magnetic Resonance Imagination EP folytatásaként, egyben a zenekar eddigi dalainak összefoglaló albumaként hozza most ki a Sigma Sagittarii címet viselő debütlemezt. A sokszínű, a soul/jazz/hiphop/funk különféle határmezsgyéit és közös keretmetszeteit átjáró anyagban találunk űrszintis funkelszállást, nu jazzbe csomagolt koncerthimnuszokat, énekalapú és lazulós-merengős neosoult is, sok-sok jammeléssel, hegedűszólókkal, billentyűgazdag hangképpel, erős ritmusszekcióval és változatosan színezett énekkel. A dalszövegekben pedig a saját karakterek és narratívák mellett még Lou Reed-utalást és Twin Peaks-tematikát is fel lehet fedezni.

A zenekar így mesélt a lemez elkészüléséről a Recordernek: „A dalok java része már a zenekar első koncertjein is elhangzott, egy-két útközben alakult kivétellel csaknem két éve játsszuk ezeket a számokat. Nagyon úgy éreztük már, hogy el akarjuk engedni és lezárni ezt az „első eresztést”, mert közben nagyon sokat értünk és változtunk mind csapatban, mind egyénileg. Ehhez képest a lemez elkészítésére elég kevés időt adtunk magunknak, egy igazi hajsza volt ez a 2019-es év eddig és mindannyian rettenetesen ki vagyunk merülve. Közben pedig nyilván elképesztően boldogok is vagyunk attól, hogy végre elkészült ez az anyag, ami egyébként digitális formában is megvásárolható, valamint CD-n is elérhető lesz egy, az előző EP-vel összefűzött Deluxe lemezként. Ezeket már most elő lehet rendelni az Indiegogo kampányunkon keresztül, ahol sok más ajándékért cserébe támogathatja a zenekart aki szeretné.”

A Nunki Bay Starship a közeljövőben sem fog unatkozni, „amikor az első nagylemez után leülünk, hogy „most akkor mi van”, és elkezdünk új dalokat írni, ezt már alig várjuk!  Az új számok mellett pedig a zenekarhoz fűződő egyéb kreatív projekteket is elkezdjük kibontogatni, ami még titok, de annyit elárulhatunk, hogy a dalainkban szereplő furcsa karakterek – például az ozorai boszorkány, vagy Ed, az űrbéli meleg lómenyasszony (igen, ez az „eladó a menyasszony” Ed a ló a menyasszonyá csavarásából született, amúgy nem vetjük meg a rettentő szóvicceket sem) – nagyon fontos szerepet kapnak a dalainkon kívül is a remélhetőleg nem túl távoli jövőben.”


legközelebb április 6-án, szombat este, az Instantban találkozhatunk a zenekarral a lemezbemutató koncerten, Facebook-esemény


és akkor nem maradt más hátra, mint az első nagylemez, a Sigma Sagittarii:

a zenekar Facebook-oldala

artwork: Bereznai Tamás

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_4.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/04/05/albumpremier_nunki_bay_starship_sigma_sagittarii
Albumpremier! Nunki Bay Starship: Sigma Sagittarii
süti beállítások módosítása