A Rammstein kiverte a biztosítékot a holokausztot is megidéző új klipjével

2019.03.29. 13:35, Gaines

rammstein.png

A német zenekarnak sosem kellett a szomszédba mennie némi provokációért és botránykeltő videókért, a Deutschland már megjelenése előtt felkavarta a kedélyeket.

A Rammstein tíz éve jött ki utoljára lemezzel (Liebe ist für alle da), és az is botrányoktól volt hangos, az egyik dalt (Ich tu dir weh) szadomazo témája miatt nem játszották, egy másiknak (Pussy) pedig a pornóklipjét tiltották le, és nem tehették ki a kiadványt a lemezboltokban. A zenekar azóta egy válogatáslemezt adott ki, turnézott, a tagok mellékprojektekben vettek részt, most pedig rövid teaservideókkal kísérve bejelentették a hetedik nagylemezt, nemes egyszerűséggel Rammstein címmel, ami május 17-én érkezik.

A RAMMSTEIN FRONTEMBERÉNEK 2015-ÖS, KORHATÁROS KLIPJE

A legújabb botrányt az egyik videórészlet váltotta ki, amely egy új dalt, a Deutschlandot volt hivatott megelőlegezni. A fél perces teaserben sárga csillagot és csíkos rabruhát viselő férfiak – a frontember Till Lindemann és zenésztársai – állnak kötéllel a nyakukban akasztásra várva, egyértelműen a holokauszt és a koncentrációs táborok vizuális motívumait alkalmazva. A Bild című német újságban nyilatkozott a Németországi Zsidók Központi Tanácsának  volt elnöke, Charlotte Knobloch, aki azt mondta: „A zenekar ezzel a videóval átlépett egy határt. A holokauszt eszközként való felhasználása és bagatellizálása felelőtlenség.” A német kormány antiszemitizmus-ellenes biztosa, Felix Klein hozzáfűzte: „Úgy vélem, ez az alkotói szabadság ízléstelen megcsúfolása.”

A provokáció által gerjesztett hírverés megtette a hatását, a csütörtökön nyilvánosságra hozott teljes, kilenc perces videó 19 óra alatt máris majdnem hétmillió megtekintést generált. A Specter Berlin rendezte klipben a holokauszt-ikonográfia csak csepp a tengerben: a videó történelmi narratívájában Németország több ezer éves múltja, jelene és jövője egyet jelent az erőszakkal, amely a teutonoktól és a középkoron át a hidegháborúig és az 1987-es kreuzbergi, szélsőbaloldali radikálisok és rendőrök közti véres összecsapásokig terjed. A nagyszabású képek főszereplője – a zenekar tagjai mellett – a Ruby Commey által játszott „Germania”, hol lovagkirálynőként, hol félszemű Gestapo-tisztként, hol jövőbeli angyalként jelenik meg. Ebből aztán mindenki olyan üzenetet olvashat ki, amilyet gondol, a lényeg úgyis a markáns vizuál, van itt kannibalizmussal határos lakoma, levágott fejek, gázmaszkos kutyák, űrben sodródó szarkofág, gengszterek, lézerfények, Molotov-koktélok, és Deutschland über allen. „Németország – szívem lángokban áll. Szeretni akarlak, és elátkozni” – fogalmazza meg a dalszöveg refrénje a német történelemmel kapcsolatos ambivalens érzéseket.

Az új lemezről a Rammstein ritmusgitárosa, Paul H. Landers a Guitar Worldnek azt mondta, se nem túl steril, se nem túl tiszta zene várható, csupa energia, de mégsem dühös. „Más, mint amit a Rammsteintől megszoktak az emberek. Talán mondhatjuk, szórakoztató hallgatni.”

Címkék: rammstein klip
https://recorder.blog.hu/2019/03/29/a_rammstein_kiverte_a_biztositekot_a_holokausztot_is_megidezo_uj_klipjevel
A Rammstein kiverte a biztosítékot a holokausztot is megidéző új klipjével
süti beállítások módosítása