Pop & Dogs – Műfajtól független

Mi a közös a metálzenészben és a táncos-komikusban? Ez nem egy vicc kezdete, hanem összeállításunk konklúziója: a kutyaszeretet műfajtól független. Zenészeket, énekeseket kérdeztünk négylábú társaikról. Ők a zenészebek olyan további hírességekkel együtt, mint Beck Zoli Kacat nevű kutyája, akiről Nagyszínpadot nevezett el a Fishing on Orfű, Bobafett Jancsikája, akivel nem van takarékon a kutyaszeretet, vagy Tóth Gergő nemrég eltávozott Koni kutyája, akit Gróf Balázs helyezett el a magyar popkultúrában a Blind Myself Lost In Time című klipje által. Kutya & zene című cikksorozatunk nyitódarabja a Recorder magazin kutyacímlapos 68. lapszámában is olvasható.

Egyedi Péter (Óriás)

Vilmost a barátnőm mentette. Egy évig kódorgott Ózdon, amikor befogták, szinte egyből el akarták altatni. Tele volt a menhely, ráadásul fekete kutya, akiket nem nagyon szeretnek örökbe fogadni. Él ott egy nő, aki azt vállalta magára, hogy minél többet megment a halálsorra került kutyákból. Ő hozta fel Vilit Pestre Annának, aki tulajdonképpen nem is látta előtte, csak hallotta, hogy milyen okos meg jó kutya. A Déliben találkoztak, és azóta – hat éve – együtt vannak. Én négy éve csatlakoztam be az életükbe, azóta vagyok falkavezér. Noha fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kutya nem ember, elképesztően sokat tanulhatunk tőlük. Bár néha gügyögünk hozzá meg szeretgetjük, nem úgy kezeljük Vilit, mint a gyerekünket – társak vagyunk, szerintem ez a normális.  Óriási energiákat tud adni, és hát menni is kell vele, és ez meglepően jólesett, amikor kialakult. Én hajlamos vagyok bezárkózni, de Vilivel ezt nem lehet megcsinálni. Nagyon türelmes kutya, de azért nem feszegetem a határait. A mentettségéből fakadóan nagyon hálás, de erős karakter. Hiszen egy évet túlélt az utcán.


Áron András Apey (Apey & The Pea, Trillion)


Nem fogjátok elhinni, de a kutyám egy eredeti mini labrador, egy darab van belőle az egész világon. Lassan hét éve, hogy együtt bandázunk, akkora volt, amikor megkaptam, mint most a feje. Úgy hívják, hogy Töpi, de a Főnök névre is hallgat, mert imád intézkedni. Az első kutyás emlékem, amikor édesapámmal elhoztunk egy keverék felnőtt kutyát, akit úgy hívtak, hogy Fickó. Nagyon jó krapek volt, úgy nézett ki, mint egy kis hengerszerű tarka tehén, imádtam. Töpi nagyon sok olyan pillanatban velem volt, amikor a padlón voltam. Mindig megérezte, és kimentett ezekből a pillanatokból. Több számomban írtam már róla, például az I Want You To Miss Me-ben van egy sor, ami úgy szól: „now I'm dressed as my dog, and I'm barking”, vagy a Personal Demon című számomban a „sometimes I just feel like my dog, all day I'm just licking my balls” – ezek mind róla szólnak. De több felvételembe totyogott, csörgött már bele a nyakörvével. A Frozen Tartban és a True Starban ezek végül benne is maradtak. Általában mindig jön velem, de ha nagy ritkán nem, akkor a nagypapájánál mulat Pátyon. (Apey & Töpi fotója: Temesi Ádám)

Tarján Veronika (Veronaki gyerekzenekar)


Masni Jack Russell terrier. Mezőhegyesen kaptam a születésnapomra 14 éve. Azóta mindig velem van, jóban-rosszban, tengerparton, zenei táborban, gyerektáboroztatás alatt, volt, hogy színpadon is, hangszertokban, lovardában, esküvőn, Erdélyben – egyszóval bejárta velem a világot. Első emlékem róla: egy kis, fekete foltos szőrgolyó gurul elém, és mondják, hogy na, ő a tiéd. Kutyás emlék csak úgy: Tatárszentgyörgyön, ahol életem első tíz évét töltöttem, az Ami nevű kutyánkkal órákat játszottam az udvaron, hóban, sárban, tavaszban. Igen, a kutyám inspirál. A kis aranyos állatok, lények, akik a Veronaki-dalokban vagy a meséimben megjelennek, sokszor Masni egy-egy tulajdonságát kapják meg. Mikor Virág, a kislányom megszületett, az nagy törés volt Masni életében, mert addig ő volt az első helyen nálam. Azóta újra rendeződtek soraink, és Virág is puszilgatja már. Megöregedett ez a hűséges, örök legjobb barát...

Peller Károly (a Budapesti Operettszínház színésze)


A kutyám neve Bóni. Ő egy Cavalier King Charles spániel, azon belül Blenheim, azaz fehér és vörösesbarna színű. Hosszú keresgélés után az alsóörsi Sleepy Star kennelből vettem meg. 2012. június 12-én született, én októberben lettem az „apukája”. A családunknak mindig voltak állatai, főleg kutyáink és macskáink. Inkább keverékkutyák voltak: Negro, Szetti és Gömbi – aki egyébként a Csókos asszony című operettben is játszott velem. Bóni az első saját kutyám. Ha a színházból egy nehezebb vagy zűrösebb nap után hazaérkezem, ő akkor is örömmel és szeretettel vár, amitől én rögtön elfelejtem minden bajom. Ha turnézni megyek, akkor a szüleim kiköltöznek hozzám, így ő sosincs egyedül. Napközben elvan otthon, de akkor sincs egyedül, mert a cégem irodája a házamnál van, így mindig van vele valaki. Azt még elmondanám, hogy ő a világ legrendesebb kutyája: soha sem rágott szét semmit és sose ásott gödröt a kertben.

Tóth Vera (énekesnő)

Nekem négy kutyusom van. Két francia bulldog, Mila és Hugo; egy angol bulldog, a Lola, illetve egy hatalmas cane corso, a Carlos. (Még egy cica is van a bandában, a Fülöpke.) Életem első kutyás emléke, amikor apukám a pólójában hozta fel a lakásba Csöpit, a csivava-tacsi keverék kutyust, és mi a húgommal nagyon boldogok voltunk, hogy nekünk is lehet végre kutyánk. A kutya nyugalmat ad, kompenzál. Nagyon jó érzés koncertezés után nem az üres házba hazamenni. Olyankor mindig őszinte öröm fogad, az alkotói folyamatban pedig az abszolút nyugalmat jelentik a kis négylábú barátaim. Ha úton vagyok, otthon maradnak, van egy jó nagy kertem, és szerencsére anyukám mindig segít rájuk vigyázni.

Prieger Zsolt (Anima Sound System)

Luna, Holdról elnevezett költői nevű, bátor, intelligens és már-már túlságosan barátkozó kutyám az egyik legnagyobb csoda az életemben, pedig van benne egypár. Elválaszthatatlan társam, akivel együtt megyek mindenhova, járom a Margitszigetet, de viszem magammal könyvesboltba vagy koncert-hangbeállásra, bárhova. Már csak azért is érdekes mindez, mert korábban féltem és tartottam a kutyáktól, vagy legjobb esetben távolról csodáltam őket, meg persze azokat is, akik annyira jól kijöttek a kutyáikkal. De Luna, ez a Moszkva téri lelenc-kölyök, akit feleségem először agárkölyöknek nézett, annyira sovány volt, amikor a munkahelyére, a csodás Nemdebárba – ami igazi kutyabaráthely – bevitte valaki, mert az utcán megtalálta csontsoványan csikket zabálni, és feleségem örökbe fogadta. Közhely, de ez a kutya komoly tanítómesterem, én meg nagy rajongója vagyok ennek a mindig játszani és enni akaró örök kamasznak, mostanában például írtam róla egy teljes versciklust is, amiben szerepelnek a barátai is, például Tekla, a rosszul látó husky is, sőt, még a meccset is úgy nézem, hogy általában az ölemben ül. 

Szerző: Csepelyi Adrienn