Dúsíts velem, bébi! – Albumpremier! A Törpe-fejüek: Itt látható

A nevében és szellemiségében Karinthy-ihletésű A Törpe-fejüek debütalbuma „ügyetlen punk”, paródia is meg nem is, a tagjai imádják is a punkot, meg utálják is, ami ennélfogva punk is meg nem is, de minden bizonnyal a legpunkabb dolog evör. Vagy nem. Ezt mindenki megítélheti a nálunk premierelő Itt látható című nagylemezből, ami persze úgy nagy, hogy csak tizennyolc perc.

Az E Sávok zenekar oldalhajtásanak tekinthető projekt, melynek tagjai, Keke (gitár, ének, vokál), Kaka (basszus, ének, vokál) és Kuki (dob) nevük elhallgatását kérik, azzal a vállalt céllal – „egy marketingdöntés eredményeképp” – jött létre, hogy klasszikusan inkompetens punkzenekarként még véletlenül se vegyék magukat komolyan. A Törpe-fejüek így vallott a Recordernek ars poeticájáról: „Úgy gondoltuk, a 80-as évek óta nem volt ennyire fontos megint punkzenét csinálni, és nekiálltunk másfél-két perces, teljesen ügyetlen punkszámokat írni. Folyamatosan szem előtt tartva a Bucó-szabályt, hogy „a jó punkzene halkan is idegesítő”, olyan számokat akartunk összehozni, amelyek egyszerre működnek paródiaként és nem paródiaként is, amelyek még a teljesen napi politikai-társadalmi kérdéseket is olyan abszurd módon közelítik meg, hogy az inkább vicces, mint forradalmárkodó.”

A dalok születésénél szerepet kapott saját szerelésű germániumos torzítóval ellátott gitárerősítő, a Zombie Girlfriendből szerzett dobos, meg az alkohol. A lo-fi, nyersen hagyott eredmény részben fél perces ökörködésekből áll össze – a bélmozgás visszatérő téma –, részben pedig politikai töltetű szurkapiszkák, megkapja a magáét Szijjártó Péter, a Rosszatom és a Tiborcz-féle lámpabiznisz, egyszóval közéleti feszültséglevezetőként is bevethetőek egyes számok.

A három tag egyenként is nyilatkozott a zenekarról meg a lemezről.

Keke: „Én a 90-es években kezdtem punkot hallgatni, a 80-as években még óvodás meg kisiskolás voltam, de gimis koromban volt egy rövid életű punkzenekarom (SZAR néven, soha semmit nem vettünk fel, természetesen), és azóta is a klasszikusan gúnyos, ordenáré, személyeskedő és legkevésbé sem konstruktív punkzenét szeretem a legjobban. Az egyre bonyolultabb és politikailag-mindenhogy egyre jobban elaprózódó hardcore színteret igazán sosem tudtam sem megszeretni, sem követni, és gitárosi képességeim ismeretében titkon úgy gondolom, ha valamit én nem tudok eljátszani, akkor az nem is punk, hanem már valami más. Éppen ezért is nagy vágybeteljesítés volt nekem ezt a lemezt megcsinálni, mert itt végre tényleg maximum másfél percben kell valamit csinálni, és hát többek közt attól is jó punkzenét írni, hogy még azzal sem kell szarakodni, hogy legyen több versszak meg refrén, írhatunk akár csak egy szimpla refrént is. Nekem az mutatja legjobban, hogy ezek jól sikerültek, hogy mondjuk az ’Áram’ a legelső demótól kezdve úgy működik nálam, mint a Fél Fény Ő szeret engem c. száma, nem bírom meghallgatni röhögés nélkül. A punknak elsősorban viccesnek kell lennie, a komolykodó-trúskodó dolgok egyszerűen csak nevetségessé válnak, és az sokkal rosszabb. Meg hát az obszcén személyeskedés is a kedvenc műfajom volt mindig, az Erdős Péter kurva anyád-tól kezdve, a stilizált (vagy tök őszinte) ízléstelenség szerintem mindig is a punk lényegéhez tartozott, vannak olyan geciségek, amikre az ember ezt érzi a legmegfelelőbb reakciónak, és hát ilyenekből bőven van a Nerben körülöttünk.”

Kaka: „Megmondom őszintén, én utálom a punkot, de mint a szart. Azok az agyonajnározott punklemezek valójában egytől-egyig rosszak, hallgathatatlanok; az őket előadó úgynevezett zenészek egy fisz-t nem tudnak megkülönböztetni egy f-asz-tól. Persze nyilván velem van a baj, hogy nem értem, miért szarnak a zongorába, miközben persze maga az attitűd mindenképp tetszetős. De ez mindegy is. Szóval talán nem meglepő, hogy elég nagy kétségekkel álltam a munka elé, de szerencsére a kitartó italozás, mint általában, most is gyümölcsözőnek bizonyult. Rengeteg számot sikerült megírnunk a kertben bebaszva. Igazából szerintem vagy négy-öt lemeznyire előre megvan az anyag. Írógéppel írni sokkal idegesítőbb, az pedig punk, nem? A felvételek meg aztán sokkal jobban sikerültek, mint általában szoktak, mivel most a hangszeres részek rögzítése alatt megtartóztattuk magunkat az alkoholos üdítőitalok fogyasztásától. Szerintem ez az önmérséklet, a zene iránti alázatunk sokat hozzátett ahhoz, hogy végül elmondhatjuk magunkról: sikeresen bővítettük az E Sávok zenekar zenei portfolióját. És hát nagyon punk volt az egész, egyszer még egy hetven éves hangszóróval is kiköpettük a membránját, és az azért mindig jó érzés, amikor a régi dolgokat széjjel lehet baszni. Nekem ez jelenti a legnagyobb örömöt. Törni, zúzni, inni, meg baszni, aztán hogy a végén meg mi lesz? Hát ennyi volt az élet, bazmeg. Egy punk úgysem hal meg soha.”

Kuki: „Nagyjából 10 éve zenélek aktívan, és ez alatt az idô alatt nagyon sokféle zenekarban megfordultam. Középsiskolai feldolgozás-zenekartól a nôi poprockon át a boszorkány-metálig a könnyûzene viszonylag sok extravagánsabb válfajában is kipróbáltam magam. Viszont a punk eddig valahogy kimaradt: mondhatnánk azt is, hogy a zeneisége távol áll tôlem. Ugyanakkor a humorosan, de egyúttal lényeglátó élességgel megfogalmazott társadalmi-politikai aktualitásokra reflektáló szövegeket annál közelebb érzem magamhoz. Az említett legendás 5 évvel ezelôtti Fél Fény-koncertet minden kétséget kizáróan a zenei pályafutásom csúcsaként fogom emlegetni öreg napjaimban. Emiatt is örültem nagyon, hogy Keke és Kaka rám gondoltak a dobfelvételek kapcsán. Igyekeztem megfelelni a méltán magas elvárásoknak.”

A zenekar Facebook oldala.

A sallangmentes és pofátlan Itt látható itt hallható először: