Itt a Hangfoglaló Program: A könnyűzene oktatásáról Egerben (is)

2018.05.22. 08:00, rerecorder

hf_logo_650_1_1.jpg

Legyen a könnyűzene is mindenkié címmel tavaly indult útjára az NKA Hangfoglaló Program könnyűzenei oktatási konferenciasorozata. Az idei Music Hungary nulladik napján Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen folytatódik a könnyűzene tanítás minden szintjét és témáját érintő közös gondolkodás.

A Kodály Zoltántól kölcsönzött és kiegészített idézetet címéül választó konferenciasorozat első állomása a könnyűzene oktatásának hazai helyzetét, a létező jó gyakorlatokat, illetve a követésre méltó európai példákat vonultatta fel novemberben a Budapest Music Centerben. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramja és a Szent György Nonprofit Kft. által rendezett tanácskozáson elhangzott előadások szerkesztett változatai az azonos című kötetben láttak napvilágot, illetve rövidített változataik a poptanitas.blog-ra – a konferencia által inspirált felületre – is felkerültek.

Azóta kiderült, a tanácskozás legfontosabb hozadéka, hogy az ott összegyűlt, a könnyűzene oktatásával különböző formában, eltérő intézményi struktúrában foglalkozó szakemberek nemcsak meghallgatták egymást, hanem a további, közös gondolkodásról is döntöttek. Ennek eredményeként januárban a fővárosban tartottak találkozót, majd februárban egri, márciusban debreceni, áprilisban pedig pécsi mini-konferencia következett.

Ezeken a találkozókon egyértelműen körvonalazódott, hogy az egyetemi térben is komoly szándék mutatkozik a könnyűzenei képzés, illetve a ”háttérszakok” – például hangmérnök, menedzser, könnyűzenei zenetanár – mielőbb elindítására. Ugyanakkor az is látszik, hogy a nem felsőfokú hangszeres és háttéripari képzésnek sok helyen, sokféle gyakorlata létezik, miközben sem közös tudásbázis, intézményi háttér vagy szabályozási rend nem alakult még ki. Az országot járó Hangszert a kézbe illetve a rendhagyó énekórák és „hangszersimogatók” pedig azt mutatják, hogy szinte életkortól függetlenül lenne igény a jól szervezett, egységes elvek mentén zajló könnyűzenei képzésre. Ami hozzájárulhatna ahhoz is, hogy Magyarország ne csak Bulgáriát előzze meg az Unióban a hangszeren játszók arányát tekintve.

A Music Hungary nulladik napján, május 30-án, Egerben folytatódik a könnyűzenei oktatás átalakításában és fejlesztésében érdekeltek közös gondolkodása. A tanácskozás első felében a könnyűzenei oktatás indítását tervező felsőoktatási intézmények ismertetik terveiket és eddigi tapasztalataikat, míg a nap második részében a könnyűzene tanítás és a közművelődési színtér kapcsolódási lehetőségei kerülnek fókuszba. A konferencia nyitott, részletes programja és a regisztráció módja a Hangfoglaló Program weboldalán, illetve a poptanitas.blog-on érhető el.

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2018/05/22/itt_a_hangfoglalo_program_a_konnyuzene_oktatasarol_egerben_is
Itt a Hangfoglaló Program: A könnyűzene oktatásáról Egerben (is)
süti beállítások módosítása