Wavves, Kelela, afrikai legenda és új ipari underground a Kolorádón

2018.02.13. 18:10, RRRecorder

A Kolorádó igen erős névsort jelentett be a június 13. és 17. között tartott idei fesztiválra.

A két legnagyobb fogás közül az egyik Kelela. Az amerikai, etióp származású családban született énekesnő már első mixtape-jével, a bass music vezető producereivel összehozott Cut 4 Me-vel az R&B legizgalmasabb megújítói közé került. Tavalyi, a Warp kiadónál kijött Take Me Apart című, első hivatalos albuma poposabb, és számos lapnál az év legjobbjai közé került.


A Nathan Williams vezette Wavves 2008-ban indult, és zajos garázs-szörf-pop-punkjával hamar generációja vezető indie rockerei közé került, ünnepelte az egész független sajtó. Némi stíluskiigazításon persze átesett azóta, de az alapállás ugyanaz maradt, úgyhogy lehet majd Williamsszel együtt énekelni a fogós refréneket.


Chino Amobi
 az underground, kísérleti elektronikus zene ünnepelt figurája; a néhány éve komoly kritikai figyelemmel övezett NON kollektíva egyik alapítója, politikus és költői, számos műfajból merító Paradiso című albuma pedig 2017 egyik meghatározó lemeze volt az undergroundban (a Wire például az év lemezének választotta, mi itt dicsértük).


Ebo Taylor a ghánai highlife műfaj és az afrobeat egyik kulcsfigurája, aki az ötvenes években kezdte a pályáját, ebben az évtizedben pedig végre a szélesebb nemzetközi közönség is felfigyelt rá, többek között az életművéből válogató, nemzetközi terjesztésű albumok és együttműködések révén – olyannyira, hogy még Usher is használt egy Ebo Taylor-hangmintát egy számában.


Szintén Afrikából jön a Les Filles de Illighadad: különlegességük, hogy a tuareg zenében nagyon ritka, hogy nők gitározzanak, de hipnotikus zenéjük ettől függetlenül is varázslatos hatású.

Bájos, andalítóan nosztalgikus indie popot játszik a kanadai TOPS.

Erős lesz a techno felhozatal. Perc a néhány éve tomboló, ipari hatású techno-mozgalom egyik vezéralakja lesz a 24 órás parti húzóneve, rajta kívül Etapp Kyle, Valdimir Ivkovic, Umfang, Jayda G, RAMZi, Lena Willikens, és Inga Mauer is buliztat majd.

Magyar fronton pedig a következőket jelentették most be a Kolorádóra: Volkova Sisters, Middlemist Red, Ricsárdgír, Szabó Benedek, Slow Village, Sör és Fű, Wave Twins, The Keeymen, Cappuccino Projekt, Krúbi, AVANT GANG; lesz Exiles kiadó showcase, KERET-nap és MOME Zaj.

A harmadik Kolorádiót 2018. június 13. és 17. között rendezik Nagykovácsiban, a honlapon lehet elővételes bérletet vásárolni, február 17-ig még olcsóbb, mint utána.

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2018/02/13/wavves_kelela_afrikai_legenda_es_uj_ipari_underground_a_koloradon
Wavves, Kelela, afrikai legenda és új ipari underground a Kolorádón
süti beállítások módosítása