(X) Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozatban ez alkalommal is számtalan elismeréssel kitüntetett, nemzetközi sikereknek örvendő előadók, a hegedűs Kala Ramnath és tablás Pandit Abhijit Banerjee érkeznek a Trafóba, február 4-én, vasárnap.
Kala Ramnath Miles from India című lemezét Grammy-díjra jelölték, Pandit Abhijit Banerjee-t pedig India egyik legötletesebb és legkeresettebb zenészei között tartják számon. Kettőjük érzelemgazdag játéka tölti majd be a Trafó terét.
Kala Ramnath felmenői – amellett, hogy az elsők között kezdték használni a hegedűt a klasszikus zenében –, mind a hindusztáni (N. Rajam), mind a karnatikus (T.N. Krishnan) zenére nagy hatással voltak. Kala játékát már 14 éves korában dicsérte Zakir Hussain; érzelemgazdagságát a Pt. Jasraj mellett eltöltött tizenöt évben nyerte el. Játszott a Londoni Filharmonikus Zenekarral, valamint számos jazz- és rocklegendával is (Bela Fleck, Ayrto Moreira, Ray Manzarek és mások).
Abhijit Banerjee olyan világhírű nagyságokat kísért már, mint Ravi Shankar, Nikhil Banerjee, Begum Parween Sultana, Pt. Jasraj, Shiv Kumar Sharma, Dr. Balamuralikrishnan. Tabla szólójátékával számtalan fesztiválon kápráztatta el a közönséget, illetve számos szólólemeze jelent meg.
Alapítója a Dhwani Academy of Percussion intézményláncnak (Los Angeles, New York, Singapore és Kalkutta), ahol nemcsak tehetséggondozás folyik, de az indiai klasszikus zene népszerűsítése is, sőt külön oktatási- és ösztöndíjprogramot dolgoztak ki látássérült gyermekek számára.
Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozat immár 23. koncertjét február 4-én, vasárnap 20 órától tartják a Trafóban. Részletek, jegyvásárlás itt.
Kala Ramnath egyik leghíresebb albuma, ami után becenevét is kapta: Az éneklő hegedű:
Pandit Abhijit Banerjee tabla szólója: