A Quimby a te embered – Klippremier! Quimby: Az embered

2017.11.02. 20:00, rerecorder

quimby_2017_by_sinco.jpg

A Quimby jó hangulatban töltötte 2017-et, mint nyári végi interjúnkban is mesélte Kiss Tibor: „Lakásfelújítás van a Quimbynél, nagy vigyorral és nagy örömmel”. Ehhez a folyamathoz illeszkedik egy meghitt hangulatú friss video és ezt a pozitív lendületet igyekeznek átmenteni 2018-ra is, amikor is szokás szerint ők adják majd az új év első popkoncertjét, ezúttal az Akvárium Klub Nagyhalljában. A Varázszene koncerthez majd varázsvilág dukál az Akváriumban, de már most ennek a hangulatát ragadja meg a zenekar a tavalyi Jónás Jelenései lemezen megjelent Az embered című dalhoz készült új klipben.

quimby_2017_by_sinco_1.jpgA Quimby már hagyományosnak mondható újévi Varázszene koncertje a próbateremből indult, majd onnan kiszabadult, hogy a közönséget is megbabonázza, nappalit varázsolva bármilyen koncertteremből. A mágia idén az Akvárium Klubba költözik, ahol babzsákokról, kényelmes kanapékról, repülő varázsszőnyegekről, lampionsor fénye alatt élvezhetjük 2018 legelső koncertjét.

 A Varázszene egy szabad szárnyalás, egy komfortos, laza afterparty, amit a zenekar és a közönség együtt alakítanak, ahol az improvizációnak, a csilingelő dallamoknak és a személyes történeteknek éppúgy helye van, mint az alkalmi őrületnek és a váratlan meglepetéseknek.

Ezt a hangulatot előlegezi meg a szextett legújabb klipje, Az embered - a dal a zenekar legfrissebb albumán, a Quimby 25. születésnapján megjelentett Jónás Jelenésein található, a dalról így mesél Kiss Tibor: „Ez igazából nem is egy dal, terjedelmét tekintve inkább egy fél. Egy hangulat-szösszenet, egy emberi viszony lehetőségeiről. Pillanatok alatt kiköpte a kanapé és ebbe az egyszerű, fapados verzióban lett rögzítve.”

A minimalista, meghitt hangulatú klipet sinco készítette, a forgatásnak pedig az Artkraft kincsekkel teli csodavilága adott otthont.


a január 1-i akváriumos Varázszene koncert Facebook-eseményoldala


és a friss video: 


fotók: sinco


Quimby 
Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/11/02/a_quimby_a_te_embered_klippremier_quimby_az_embered
A Quimby a te embered – Klippremier! Quimby: Az embered
süti beállítások módosítása