Magyarradar + EP-premier – MADRAPUR

2017.07.19. 15:00, rerecorder

pur.jpg

Egy sok évvel ezelőtti formáció hamvaiból tavaly alakult MADRAPUR "alt-pank jóság" idén jutott el első EP-jéig, amelynek premierje magyarradaros bemutatkozásuk után következik, és amelyet még idén nyáron követ egy második EP is, amelyek majd újabb dalokkal kiegészülve az első nagylemezzé is összeállnak. Szabados Gábor gitáros-énekes mutatja be a hatásos magyar szövegekkel és telibetalált artpunkkal kiálló zenekart, mi pedig a négyszámos Jóra nap süt EP-t.

Megalakulás éve: 2016.

Honnan: Budapest.

Tagok: Kozma Máté (gitár, ének), Szabados Gábor (gitár, ének), Ferencz Bence (basszusgitár), Nagy Gábor (dobok).

Stílus: Sosem tudtuk igazán pontosan behatárolni a zenénket, de azt gondoljuk, hogy ez igazából nem is a mi feladatunk, sokkal inkább a közönségé. Egyszer egy koncert plakátjára stílus meghatározásként azt írták a szervezők a zenekar neve alá, hogy "alt-pank jóság". Ez nekünk akkor nagyon megtetszett és azóta is használjuk.

Hatások: Szerencsére nem tudok konkrétumot mondani. Minden zenekari tag más zenén nőtt fel. Voltunk kaliforniai pop/skate punk, grunge, metál vagy éppen magyar-alter zenerajongók. Ezekben egy közös dolog van, mégpedig az, hogy mind gitárzene. Szóval ja, a gitárzenék nagy hatással vannak ránk. Mostanában egyébként Fidlar, Violent Soho, Charly Bliss figyel a lejátszónkban.

Kiadók: Nincs kiadónk. Magunk vesszük fel a számokat és publikáljuk azokat. Igazából nem is tudjuk, hogy mit tudna hozzátenni egy kiadó a produkciónkhoz. Nyitottak vagyunk, de egyelőre nem érezzük a szükségességét. Inkább egy menedzser kellene, aki koncerteket szervez nekünk frankó zenekarokkal.

Történet: Ezzel most nem untatnám magamat és titeket sem. A weblapunkon van egy biográfia menüpont. Ott el tudja olvasni az, akit érdekel.

cover_2.jpgMegjelenések: Jóra nap süt (EP, 2017), Rosszra hold (EP, 2017) – utóbbi is még idén nyáron megjelenik.

Küldetés: Legfőbb küldetésünk, hogy élvezzük, amit csinálunk. Ha ez más embereknek is tetszik, akkor annak nagyon örülünk.

Jövőkép: Jövő nyáron szeretnénk ott lenni a legtöbb nyári fesztivál kisszínpadán, illetve teljes turnékat menni már ismert bandák előzenekaraként. Ja, és még valami! Fontos lenne, hogy kijöjjünk nullára.

Mellékprojektek: Bencének van egy ilyen esküvős projektje. Elég sok rendezvényre járnak zenélni, úgyhogy neki minden hétvégén lagzi van. Illetve Poginak, a dobosunknak van a Synema nevezetű, kísérletezős, jazzes formációja. Ők Cseh Tamást is nyertek tavaly. Jó lenne, ha nekünk is elárulná, hogyan kell a támogatást megkapni, mert mi eddig sajnos nem jártunk sikerrel. Lehet, hogy jó zenét kell csinálni hozzá?

Szexepil: A homlokunkon megcsillanó izzadságcsepp, mely akkor hullik alá, mikor belekortyolunk a 45 fokos próbateremben felmelegedett húgymeleg sörbe, szám közben és után.

Legnagyobb eredmény, elismerés: A mostani formációból – évekkel ezelőtt – hárman már zenéltünk együtt. Ez körülbelül hét éve volt. Mikor szétmentünk, évekig még csak gitárhoz sem nyúltunk. Szakítottunk a zenével. A legnagyobb eredmény, hogy újra rájöttünk, együtt kell zenélnünk és elindítanunk a projektet, mert nagyon sok minden van bennünk, aminek nem bent, hanem kint lenne a helye. Értsd jól.


A Soundcheck tehetségkutatón döntőig jutott zenekar a számára legkedvesebb, és alighanem leghasznosabb különdíjat nyerte, 2017 tavasza folyamán a 30Y társaságában turnézhatott. Tavasszal aztán még az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek formációkból ismert és producerként is egyre felkapottabb Lázár Domokos segítségével rögzítették is a bemutatkozás dalait. A nyár folyamán megjelenő két EP további dalokkal kiegészülve áll össze egy lemezzé, az első EP vizuális körítést is kapott szövegvideók formájában, a koncepcióról Szabados Gábor, a zenekar egyik énekes-gitárosa mesélt a Recordernek: „azt szerettük volna, hogy a hallgató a lehető leghitelesebb képet kapja rólunk a bemutatkozáskor. Ezért kézenfekvő volt, hogy egy szimpla próbán rögzítjük az EP-hez tartozó képanyagot a közvágóhídi termünkben. Semmi smink, semmi csillogás, helyette sör és izzadás. Minden pont olyan a dalokban, mint a valóságban. Utólag visszanézve szerintem elég jól sikerült hoznunk a koncepciót. Nagy kihívást jelentett viszont, hogy playbackelve pontosan rá tudjunk játszani a saját felvételeinkre. Pogiról, a dobosunkról például kiderült, hogy az életében nem játszott még kétszer ugyanúgy egy számot, ezért nyilván gyakran belebakiztunk. Nem gondoltuk túl, de ez így van jól. Készítsétek a füzetet, lehet strigulázni a hibákat!”


a zenekar július 27-én a Meg egy cukorka társaságában mutatja be a friss EP-anyagát a Robotban, Facebook-eseményoldal


és akkor a Jóra nap süt című EP, amelynek mind a négy dalához szövegvideó is tartozik: 


MADRAPUR Facebook-oldala

 

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2017/07/19/magyarradar_ep-premier_madrapur
Magyarradar + EP-premier – MADRAPUR
süti beállítások módosítása