Dalpremier! Brains: Not My War (feat. MC Zeek)

2017.04.26. 20:15, rerecorder

brains_2017_sajto_nagy.jpg

Az energikus élő bass/drum'n'nbass zenékben utazó Brains jövő héten adja ki új albumát Keep Burning címmel, amelyet aztán május 5-én mutatnak be a Budapest Parkban. Itt és most azonban már egy friss dal debütál a lemezről: a kérlelhetetlenül előre vágtató Not My War MC Zeek veterán dumagép vendégeskedésével érkezik, a dalhoz a lemezcímet vizualizáló minimálvideó is érkezett. Premier!

A Brains az új albumot így harangozza be. „a lemez címe utal arra, hogy a zenekar minden eddiginél nagyobb lángon ég. Hihetetlen energiákat kapunk a közönségünktől a koncerteken, amiket próbáltunk dalokban is közvetíteni” – meséli Kéri András (MC Columbo) énekes. „A közreműködők tekintetében sokkal kísérletezőbb az új anyag, így került rá Likó Marcell, JumoDaddy és Szécsi Böbe is. Büszkék vagyunk rá, hogy a magunk stílusában mindig úttörőek voltunk itthon – ezt most sem szerettük volna hanyagolni. A szövegek nagy része, ha átvitt értelemben is, de a lemez címe köré íródott.” Varga Norbert aka Jimbo (gitár, zeneszerzés) ehhez ezt teszi hozzá: „a zenei koncepció az volt, hogy legyen minél változatosabb, persze úgy, hogy a saját stílusunk határait csak feszegessük, ne lépjük át.”

„Szokás szerint többféle zenei stílust ötvözünk az albumon: a keményebb, metálba hajló zúzós témák és a sodró drum and bass mellett helyet kapott pár könnyedebb hangvételű és magyar nyelvű szám is. Az előző lemezhez képest gitárcentrikus; koszosabb az alaphang, ami egy „élőbb”, a koncertek hangulatát idéző hangzást ad” – mesél az új anyagról Lukács Levi (billentyűk, hangszerelés), melynek élő bemutatójára május 5-én, a Budapest Parkban kerül sor egy minden korábbinál látványosabb koncert keretében. A lemezbemutatón elhangzik az új album gerince, emellett az összes korábbi fontos Brains-sláger is hallható lesz. „Az új albumhoz természetesen új látvány is társul – a kettő együtt debütál majd a Budapest Parkban. A látványban ezúttal a már emblematikus logónk elemei fognak visszaköszönni és természetesen a lángok valamilyen formában a színpadon is részei lesznek a produkciónak. A lemezbemutató után pedig egy sűrű fesztiválszezon következik, amelyben szinte az összes nagyobb hazai rendezvényen ott leszünk az új lemezzel” – mondja MC Columbo.


a Brains május 5-én mutatja be új lemezét a Budapest Parkban, Facebook-eseményoldal

TÍZ DAL, AMI MEGHATÁROZZA A BRAINS VILÁGÁT.


és akkor a friss lemezt felvezető Not My War


fotó:
Kálló Péter

a Brains Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/04/26/dalpremier_brains_not_my_war_feat_mc_zeek
Dalpremier! Brains: Not My War (feat. MC Zeek)
süti beállítások módosítása