Antibiotikummal kúrál a Los Campesinos!

2017.01.17. 14:42, Frontrecorder

loscampesinos.jpg

Több mint három év után, februárban érkezik a Los Campesinos! walesi indierock zenekar új albuma, melynek központi témái a különféle mentális és fizikális betegségek, illetve ezek gyógyszeres kezelése - az új beharangozó dal egy antibiotikumról kapta a címét 

Az egy évtizede működő, héttagú Los Campesinos! Portugáliában, Amarante városában vette fel tavaly hatodik stúdiólemezének anyagát állandó producerük, az amerikai  John Goodmanson (Bikini Kill, Blonde Redhead, Death Cab For Cutie, Sleater-Kinney) felügyeletével. A lemez a Sick Scenes címet kapta, kifejezően, a dalok ugyanis a zenekar tagjainak/generációjának - a harmincasok - egészségügyi problémáiról szólnak, legfőképpen a mentális betegségekről. "Rá kellett jönnöm, hogy a fél életemet azzal töltöttem, hogy gyógyszert szedtem: depresszióra, pattanásra, vírusos fertőzésekre, és ami a legrosszabb, benőtt lábkörömre" - mondja ennek kapcsán a zenekar énekese, Gareth Campesionos. A frontember a stúdiózás ideje alatt is depresszióval küzdött, amit állandó lerészegedéssel próbált "gyógyítani" - erről írta az I Broke Up In Amarante című, a lemezről elsőként közzétett dalt. A fenruár 24-én érkező album második beharangozója, a 5 Flucloxacillin pedig egy fertőzésekre alkalmazott szintetikus antibiotikum neve, gyaníthatóan az énekes "jó ismerőse". Íme a címe és témája ellenére - vagy tán pont azért - kicsattanóan energikus dal:


és az előzőleg kiadott I Broke Up In Amarante:


a lemez dallistája és borítója:

01. Renato Dall’Ara (2008)
02. Sad Suppers
03. I Broke Up In Amarante
04. A Slow, Slow Death
05. The Fall Of Home
06. 5 Flucloxacillin
07. Here’s To The Fourth Time!
08. For Whom The Belly Tolls
09. Got Stendhal’s
10. A Litany/Heart Swells
11. Hung Empty

sickscenescover.jpg

Címkék: los campesinos
https://recorder.blog.hu/2017/01/17/antibiotikummal_kural_a_los_campesinos
Antibiotikummal kúrál a Los Campesinos!
süti beállítások módosítása