Dalpremier! Barbara Stahl: You Know That

2016.12.21. 13:00, Frontrecorder

stahlcover.jpg

Az elektronikus R&B dalszerző-előadóik nemzetközi női mezőnyében helyet érdemlő Barbara Stahl 9 című debütalbuma (az év egyik legjobb hazai lemeze) után már dolgozik a folytatáson, mely jövő tavasszal várható, de az első ízelítőt már most hallhatjuk, a meglepően harapós You KNow That formájában.

Stahl Barbara áprilisban megjelent bemutatkozó albumán High Love, azaz Lofti Árzsáng volt a zenei alkotótársa, a hangzás meghatározója. Logikus következő lépésként második albumához több producert vont be a fiatal dalszerző-énekesnő, köztük PalmFood, vagyis Stámusz Ferit a Stamusic testvérduóból, aki egyúttal hazánk egyik legfelkapottabb hangstúdióját is vezeti. " A 9 album dalait Feri keverte/maszterelte, és az élő felállásomban is ő dobol/szemplerezik, így már régóta tervezzük, hogy csinálunk együtt is pár dalt" - árulja el Barbara. "A You Know That az első szám, amit közösen írtunk. A zenei alapot Feri szerezte, én pedig a szöveget és az énektémákat hoztam. Saját érzelmekből merítettem: tulajdonképpen egy őrlődős szerelmi sztori - kicsit már késő minden, kicsit el kellene engedni (“mint egy régi kedvenc ruhát”), de azért persze szeretem. Pimasz a hangvétel, odamondós, ugyanakkor értelemszerűen sebezhető is. A dal hangzásra pedig érces, zörgős, és van egy erős húzása is. A beremegő basszus, a gépdob és a klasszik r&b-s/soulos dallamok pedig még mindig esszenciális részét képezik a zenémnek. Ami az éneket illeti, talán egy dal sincs az első lemezen, amiben ennyire kiengedném a hangom."

A You Know That a tavasszal érkező második Barbara Stahl-album előfutára, a lemezre már javában készülnek a dalok, három-négy különböző producerrel. Az első beharangozó single borítóképet Barbara egyik kedvenc művésze és barátja, Földes Dóra festette, az új album teljes arculatáért ő felel. Ez pedig akkor Barbara Stahl új dala (amely letölthető innen vagy innen):

https://recorder.blog.hu/2016/12/21/dalpremier_barbara_stahl_you_know_that
Dalpremier! Barbara Stahl: You Know That
süti beállítások módosítása