Rúzsa Magdi a Megasztár harmadik szériájában robbant be, az azóta eltelt több mint tíz évbe pedig nagyon sok fényes pillanat belefért – többek között négy nagylemez, egy saját színházi est, zsűritagság A Dal című műsorban vagy éppen a legjobb női előadónak járó, frissen elnyert Comet-díj. A különleges hangú énekesnő idén még készül egy nagy dobásra – addig is íme, pályafutásának tíz meghatározó pillanata a nyomtatott Recorder magazin idei decemberi lapszámának cikkéből.
#1 Mint mindenki, ő is kicsiben kezdte... (2004)
Bár volt egy-két kitérő Magdi életében – hiszen alapvetően szülésznőnek készült –, azért a zene mindig újra és újra megtalálta. Nem csoda, hogy a nagy Megasztár-győzelem előtt otthon, Kishegyesen, majd Zentán is elbűvölt mindenkit és megnyerte a farsangi Ki Mit Tud?-ot.
#2 ... és ezt sohasem felejti el
Ritka, hogy valaki sok idő és még több siker után sem feledkezik el arról, hogyan került oda, ahová – de Magdi Facebook- és Instagram-posztjait nézegetve kiderül, hogy ő azon kevesek közé tartozik, akik még mindig hálásak azért, ami velük történt.
#3 Az a bizonyos sorsfordító (2005)
Ki ne emlékezne a lányra, aki 19 évesen, mezítláb besétált a zsűri elé, majd két dal után zavarában megkérdezte, hogy most mi lesz? Ma már persze mindannyian tudjuk, hogy mi lett, de azért elég könnyű elképzelni, mit érezhetett a vajdasági lány abban a pillanatban.
#4 Az első lemez (2006)
A Megasztár döntőjében elhangzott dalokat tartalmazó debütáló lemez a 21. század legkelendőbb magyar albuma lett: több mint 70 ezer példányban fogyott. De az első stúdiólemez, a 2006-os Ördögi Angyal is már négy héttel a megjelenése után dupla platina státuszt ért el.
#5 Aprócska Blues (2007)
Az Eurovíziós Dalfesztiválon nem túl megszokott a mezítlábas-bőröndös, minimáldíszletes produkció, de ezt a dalt így kell előadni, még ha sok ezer ember és sok millió tévénéző előtt is lép fel valaki. Az Aprócska blues egészen a kilencedik helyig jutott, ez máig az egyik legjobb magyar helyezés a nagy múltú versenyen.
#6 T-Mobile Kapcsolat koncert (2007)
A Kapcsolat koncert a legnagyobb szabadtéri zenei rendezvénysorozat Magyarország történetében, minden évben rengeteg izgalmas magyar és külföldi előadóval. 2007-ben mindössze ketten léptek fel a százezres közönség előtt: Bryan Adams – és Rúzsa Magdi.
#7 Magdaléna Rúzsa (2011)
Magdi önálló estet is tart a Pesti Színházban: a Magdaléna Rúzsa egy kislányról szól, aki a nagymamája padlásán egy rúzst talál – és amikor a türkörbe néz, egy híres, sikeres énekesnő jelenik meg előtte. A darab természetesen erősen önéletrajzi ihletésű.
#8 Segít ő (2014-2016)
A Behind The Clouds jótékonysági árverésen zenészek arcképeire lehetett licitálni, a legnagyobb összeget egy Magdiról készült festményért ajánlották, a befolyt pénzzel pedig a Bátor Tábort segítették. De nem ez az első eset, hogy Magdi ilyen akcióban vesz részt: már 2014-ben létrehozta saját alapítványát, a Gábriel Angyalház Alapítványt, mellyel hátrányos helyzetű diákokat támogat.
#9 Angyal mellettem (2016)
Presser Gábor annak idején még a tehetségkutató zsűriasztalának másik oldaláról hallgatta végig, ahogyan a fiatal lány beénekli magát a döntőbe: akkor meg is jegyezte, hogy Magdi olyan énekes, aki hangjával kitölti a rendelkezésére álló teret, és ha becsukja a szemét, akár egy sportcsarnokban is el tudja képzelni. Nos, azóta ketten töltenek meg sportcsarnokokat: a mentorból lett szerző- és duettpartnerrel nemrég fejezték be közös turnéjukat.
#10 Érj hozzám (2016)
Rúzsa Magdolna már a negyedik stúdióalbumánál tart. November végén jelent meg az Érj hozzám, rajta olyan slágerekkel, mint a Tejút és az Április, valamint az Aréna Koncert cd/dvd-változata, sőt karácsony előtt egy limitált példányszámú, mindkét kiadványt tartalmazó díszcsomag is piacra került.
(A cikk megjelenését a Telekom támogatta.)
Rúzsa Magdolna és Presser Gábor idén még készül egy nagy dobásra – ebben a videóban elárulnak néhány részletet a december 28-án, a Telekom Facebook-oldalán debütáló új klipjükről:
az Érj hozzám című friss nagylemez: