„Senkit sem követek és semmit se nyelek le!” – Tommy Cash-interjú

2016.11.15. 20:10, rerecorder

tommy-cash-winaloto-4.jpg

Az észt Tommy Cash napjaink egyik legkülönlegesebb jelensége, legegyedibb rappere. Vele készült beszélgetésünkből kiderül, hogy sokkal több van mögötte egy jó poénnál. Holnap, november 16-án élőben is hallhatjuk-láthatjuk remek showját a Dürer Kertben.

Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad a gyerekkorodról, hogy egy fura kívülálló voltál. Milyen volt így felnőni a kilencvenes évek Észtországában?

tommy-cash-by-renee-altrov.jpgElzárva éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha a semmi közepén álmodozna valaki az első Big Mac-jéről, miközben amerikai rajzfilmeket néz.


Lényegében ugyanannyi idős vagy, mint a független Észtország. Szerinted nehéz elfeledni a múltat és egy teljesen új identitást kialakítani? Fontos része az identitásodnak, hogy valamit teljesen az alapokról építs fel?

Abban az évben születtem, amikor a Szovjetunió széthullott. Van egy mondás, ami úgy szól, hogy aki elfelejti a múltját, annak jövője sincsen.


A korábban említett furcsaság, vagy sokkal inkább különlegesség nem változott, ezt pedig a zenéd és videóid is tükrözik. Ettől függetlenül árad belőled egyfajta természetesség, úgyhogy furcsának beállítani téged sokkal inkább egyfajta nyugati bekategorizálásnak tűnik. Hogyan látod ezt?

Köszönöm. Leginkább egy fal mögé bújnék, hiszen néha úgy érzem, mindent el akarok felejteni, ami a nyugati kultúra gyermeke. Érted? Mert ez már túl sok, ami manapság történik. Ez a szaros média propaganda, ami zajlik. Rapperek közti kamu balhék. Ctrl+c Ctrl+v csodaországa a mi világunk. Egyszerűen túladagoljuk magunkat.


Kanye West nagy inspiráció számodra. Ki volt még hatással a stílusod kialakulására, zenei szempontból és a rappelést tekintve is?

A legnagyobb dolog, amit Kanye zenéje adott nekem, az az, hogy ráébresztett arra, hogy higgyek magamban. A Die Antwoord felhívta a figyelmemet arra, hogy nyugodtan lehetek önmagam. Jim Morrison pedig megtanította nekem, hogy mindenre megtalálom magamban a választ.


Elkötelezett Kanye West-rajongó vagy. Melyik a kedvenc Kanye-pillanatod?

Amikor Amber Rose szakított Yeezy-vel és ő emiatt megcsinálta az 808s & Heartbreak albumát. Ekkor a rap világa teljesen kiakadt, hiszen valami nagyon újat és nagyon szokatlant alkotott. Ja és emlékeztek az albumborítóra, amit Takashi Murakamival készített?


A trapzene átalakulóban van. Te hogyan látod a saját zenéd jövőjét?

tommy_photo.jpgFogalmam sincs, mert ez olyan, mint egy lélegző élőlény. Változnak az idők és ezzel a gondolatok is változnak.


Az esztétika, a divat, a stílus nagyon fontos része a művészetednek és számos világból merítesz inspirációt: szovjet, poszt-szovjet esztétika, ortodox ikonok, természet, állatok a városi környezetben. Ezek fontos elemei a nagy összképnek, vagy felcserélhetők más elemekkel?

Ezek részei egy nagy összképnek, amire reflektálok a saját világomban.


Oroszország árnyéka lerázhatatlan? Nagyon úgy tűnik, hogy meghatározó számodra az orosz kultúra.

Nem meghatározó számomra, sokkal inkább én vagyok fontos ennek a kultúrának. Én 100%-ig európai, 100%-ig észt és 100%-ig emberi vagyok.  Pusztán a környezetem hatásaként és amiatt, hogy a szüleim milyennek neveltek. Büszke vagyok arra, hogy különleges vagyok. Senkit sem követek és semmit se nyelek le.


Részese vagy a videóid kreatív megvalósításának. A Winaloto klipje igazi vírusvideóként hódította meg az internetet. Van a videónak egy komolyabb üzenete is, vagy inkább csak a vizualitásra összpontosít?

Az, hogy a részese vagyok a klipjeimnek, eléggé enyhe kifejezés ahhoz képest, hogy milyen nagy részem van a klipek elkészítésében. Nincsenek mögöttük híres rendezők vagy produceróriások. Az emberek nem értik, hogy nincsen mögöttük egy kiadó, aki fizetett volna érte. A Winalotót közösen csináltuk a barátnőmmel. Hogy van-e komolyabb üzenete? Nem tudok más nevében nyilatkozni. Az a fontos, amit meglát benne a néző. Az, hogy miként fogja fel és arról alakít-e ki véleményt. Ez a művészet lényege.


Mi volt a legjobb reakció, amit kaptál?

Összességében nagyon jó érzés az, amikor emberek odajönnek hozzám és azt mondják, hogy inspirálom őket. Ez pedig úgy hat rájuk, hogy új dolgokat próbálnak ki és jobb emberekké akarnak válni. Olyan vagyok, mint egy apuci.

tommy-cash-1.jpg


Azt tehát tudjuk, hogy a videók mennyire érdekelnek, de vajon csinálnál-e egy mozifilmet is, ha adódna rá alkalmad?

Nem tudom, mert a filmek túl hosszúak és mi egy felgyorsult generáció vagyunk. A mikrohullámú sütő generációja. A videók egy filmhez képest tíz másodpercesek. Gondolkodnom kell még ezen a kérdésen. De talán megpróbálnám.


Meglepett a sikered?

Nem igazán, hiszen keményen dolgoztam érte. Nagyon hálás vagyok mindenért, viszont a mai napig úgy érzem, hogy még semmilyen óriási dolgot nem vittem véghez. Ez pedig azt jelenti, hogy még mindig ki vagyok éhezve, mint egy farkas! Auuuuuu!


interjú: Mihályi Dávid


a november 16-i, dürer kertes Tommy Cash-koncert Facebook-eseményoldala


a Winaloto csodás meztelenkedős klipje: 


a tavalyi Leave Me Alone


a szintén 2015-ös Prorapsuperstar


a 2014-es Euroz Dollaz Yeniz videója: 


és a 2013-as Guez Whoz Bak

https://recorder.blog.hu/2016/11/15/_senkit_sem_kovetek_es_semmit_se_nyelek_le_tommy_cash-interju
„Senkit sem követek és semmit se nyelek le!” – Tommy Cash-interjú
süti beállítások módosítása