Az év elején alakult, ismert zenészekből álló, cimbalmot harmonikával, élő dobot búvópatakszerűen beúszó programozott alapokkal, női folkéneket Maszkura rapbetéteivel összeeresztő Nana Vortex eddig kevés életjelet adott magáról, de hamarosan jóval inkább szem előtt lesz a héttagú zenekar. A szeptember 15-i bemutatkozó koncert és a Fonó Records gondozásában érkező első nagylemez is ezt szolgálja. A világzenei formáció négy dalt már bemutatott debütálásáról, most itt a következő négy szerzemény – az anyagot egészen szokatlan helyen rögzítették: egy szőlős domboldalon!
A 2016 januárjában alakult Nana Vortex (Jéger Dorottya – ének, Paár Julianna – ének, Bíró Szabolcs ’Maszkura’ – harmonika, ének, Kaszap Atilla – szaxofon, brácsa, ének, Szabó Dániel – cimbalom, Boros Gábor – nagybőgő, Földesi Attila - dob) az összerázódás, a közös megszólalás és dalaik összerakása után május végén egy teljes lemeznyi anyagot rögzített a Balaton-felvidéken, szabadban, élő hangkörnyezetben, ráadásul úgy, hogy a hang mellett mozgóképen is megörökítették az eseményt. "Ez egyike az első magyar hang-video albumoknak, ahol tér és zene szoros együttműködésben él - reméljük ez a videókon is átjön. A 13 számos nagylemezt 3 részletben tesszük közzé, most érkeztünk a második részéhez" – mondja Kaszap Attila zenekarvezető. Aki a dalokat is írta, mégpedig a Balaton-felvidéken, ahol a teleket tölti alkotói elvonultságban, így adott volt a helyszín a lemezfelvételre is. "Ebben a házban, ebben a környezetben írtam a dalokat, amik szinte kívánták, hogy itt is rögzítsük őket, mert azt már korán kitaláltam, hogy élő felvételt szeretnék, ráadásul nem stúdiófelvételt, szóval így lett kerek a történet."
"Muzsikánk elsősorban a magyar népzenéből és a magyar világzene elmúlt harminc évéből táplálkozik, de igyekszik ezt a hagyományt – túl azon, hogy tudja, mit köszönhet neki – a járt utakat elhagyva is gazdagítani.
A zene végső megformálásában kollégám, Boros Gábor volt segítségemre, aki a jazz és a klasszikus hiphop gyökereihez visszanyúlva alakította a dalok világát. A dalszövegek a huszadik század legjelesebb irodalmi értékei előtt tisztelegnek: a repertoár egyik felében Kosztolányi Dezső és József Attila versei szólalnak meg, míg a másik fele az ezekből inspirációt merítő, saját szövegekre épül."
a Nana Vortex szeptember 15-én tartja bemutatkozó koncertjét a Kobuci Kertben, Facebook-eseményoldal
és akkor a négy új szám a lemezről:
ez pedig a már korábban bemutatott első négy dal az albumról:
Nana Vortex Facebook-oldal