Random válogatással ünnepelte az idei nyári napfordulót Four Tet

2016.06.21. 11:40, Frontrecorder

fourteteating.jpg

Ha lenne termelési verseny az elektronikus zenei producerek között, azt jó eséllyel nyerné Four Tet, aki szinte folyamatosan ontja magából az újabb és újabb (vagy éppen a régebbi, addig elfekvőben lévő) zenéit; tegnap éppen egy válogatást adott közre - az elmúlt húsz évben válogatásokon megjelent számaiból

Kieran Hebden számára kiemelt jelentőséggel bírhat a nyári napforduló, hiszen tavaly akkor adta ki meglepetésszerűen az új albumát, idén pedig egy kompilációval állt elő ugyancsak az év leghosszabb napjára időzítve. A Randoms kilenc trekkje 1996 és 2013 között készült különböző válogatásokhoz, és mint a producer írja, így utólag a számok eredeti kontextusa elég esetlegesnek tűnik, azzal viszont, hogy most onnan kiragadta és egy önálló albumba rendezte őket, létrehozott egy új, másfajta kontextust. Tehát csupa korábban már megjelent felvételről van szó, de nyilván sokaknak (akik nem gyűjtenek be minden elérhető zenét Four Tettől) még így is bőven kínál csemegéket ez a pakk, ami szuper ajándék, főleg hogy name your price alapon lehet letölteni:



Four Tet legutóbb alig egy hónapja adott ajándékba egy számot, annak örömére, hogy elérte az egymillió követőt a SoundCloudon. A számcímet ugyan túl hosszúnak találta a platform, de aztán csak sikerült feltölteni:

Nem sokkal ezután újra meggyűlt a baja a SoundClouddal, amikor a szolgáltató nem engedte feltölteni egy remixét, ami fennakadt a tartalomszűrő rendszerén. "A Soundcloud egy nagy darab szar, minden móka kiveszett belőle" - írta erre a producer a Twitterén. Ahol egyébként egy ideje a dj-pultban evős képeket posztol (lásd a cikk tetején), abból kiindulva, hogy "ha iszol, az elég béna, mert olyan, mintha nem tennéd oda magad 100%-ban, de az evés menő". Lehet, hogy egy új trendet indít el ezzel?

Címkék: four tet
https://recorder.blog.hu/2016/06/21/random_valogatassal_unnepelte_az_idei_nyari_napfordulot_four_tet
Random válogatással ünnepelte az idei nyári napfordulót Four Tet
süti beállítások módosítása