Klippremier! Walko: With Love

2016.06.09. 18:30, rerecorder

walko.jpg

A Compact Disco frontembere, Walkó Csaba elkészítette első szólódalát With Love címmel. A Walko néven kiadott nyárias elektropop-szerzeményt az Irie Maffia ex-basszusgitárosával, Havas Miki Mikoo-val közösen szerezték és most kapott egy klipet is, naná, hogy nyáriast. A témája azonban meglepő lehet.

walko_2.jpgA frontember tehát  - miközben a Compact Disco is rendszeresen koncertezik - május végén szólóban is bemutatkozott. A With Love Havas Miki Mikoo-val közös szerzemény: „Mikoo elküldte az alapot, én pedig már az első hallgatásra beleszerettem. Azóta több dalt is írtunk együtt, a With Love csak a kezdet!" - meséli az énekes. „Az új single egy igazi tropical, elektropopos szerzemény, amit kifejezetten a nyárra írtunk. Egy olyan slágert akartunk, ami legalább őszig kitart.”

A dalhoz most klip is készült: egy lányt látunk, aki a napfényes reggeli Budapesten a Keleti Pályaudvar felé tart, naná, húz le a Balatonra - gondolhatnánk. Azonban hamar kiderül, hogy csak egy barátnője elé jött, akivel az egész napot a fővárosban töltik - és csupa olyan dolgot csinálnak, amitől nagyon szépnek tűnik Budapest. „A klip a budapesti nyár érzését adja át két lány szemén keresztül” - mondja Walko a videóról és ennyi elég is egy feelgood három és fél perchez, illetve a klipben látható, éjszakába nyúló mulatozás ahhoz, hogy kedvet kapjunk nekiindulni a városnak.

és akkor a With Love videója: 


Walko Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/06/09/klippremier_walko_with_love
Klippremier! Walko: With Love
süti beállítások módosítása