Dalpremier! Quimby: Forradalom

2016.05.06. 10:00, rerecorder

quimby_13119006_10153348335616330_3194358623827054859_n.jpg

Idén ünnepli fennállása 25. évét a Quimby, májusban a zenekar előtt tisztelgő tribute-album jelenik meg (Tükröm, tükröm címmel), a jubileum pedig majd november 26-án tetőzik a Budapest Sportarénában, de addigra megjelenik a 2013-as Kaktuszligetet követő új stúdiólemez is. Az a lemez, amiről a tavasz és a nyár folyamán négy új dalt is megismerhet a közönség, az elsőt rögtön itt és most. A Forradalom című szerzemény valóban forradalmi hevületű, nyers, ősi erejű felvétel, ilyen sorokkal: "Hát üvöltsön akinek tetszik a zaj!/Aki a bársonyszékbe új majmot akar/Hát fel a kezekkel, aki nem akar félni!/Segget nyalni, kussban remélni."

q_forradalom07.jpgNos, a fenti sorok alapján el tudjuk képzelni, hogy a forradalmi lendületű dalt aligha fogja játszani a forradalmárról elnevezett közszolgálati rádió. A Bernhard Hahn producerrel rögzített felvételt "a törzsi ősközösség energiája feszíti, sámáni transzállapotú pszichedelikus bluespunk, a legszívesebben ilyeneket írok" - meséli Kiss Tibor"Próbáltuk a lehető legnyersebbre venni a stúdióban is, negyven-ötvenéves, rengeteg történetet megélt hangszerek szólnak a dalban. Nagyon büszke vagyok a zenekarra, gyorsan írjuk az új számokat, és azért is, mert ilyen számokat írunk. Nyilván nagyon sok minden benne van a jakobinus diktatúrától a mai állapotokig."

Kiss Tibor még ezt mondja kiegészítésként a dalról: "Ez a dal a nyers eleven energia. Az elnyomottak és a hatalom feszültsége. Az egyes ember harca éppúgy benne van, mint a világjobbító szándék. Közben történetet mesél. A miénket és másokét is. Akit ez a dal élénkít, az még remél. Pozitív forradalmi rock & roll. Így éreztem magam 17 évesen. Segít emlékezni rá. Persze kicsit ironikus a hangvétel, mert ismert út, hogy az egykori forradalmárokból sokszor idővel diktátorok lesznek, vagy a lakájokból királyok. Szóval csak óvatosan. Ők elvesztették az amúgy is törékeny igazságot és az igazságosság lehetőségét. Ne váljatok ilyenné és emlékezzetek arra, amikor még tudtátok hogy mi a jó! Forradalom, irányított anarchia. De azt is tudnotok kell, ha elpusztítotok egy rendszert, mi a lófaszt raktok majd a helyére. Na az egy következő dal."

a Quimby május 16-án kezdi tavaszi vidéki turnéját Esztergomban, a koncerteken már kapható lesz az iTunes-on máris előrendelhető Tükröm, tükröm című tribute-lemez (rajta sokan mások mellett a Tudósok, a hiperkarma, az Ivan & The Parazol és a Blahalouisiana játssza a Quimby dalait), a zenekar pedig idén először hangosan június 11-én lép fel Budapesten, a Parkban, Facebook-eseményoldal

és akkor a Forradalom című új Quimby-dal, amely a legjobb az utóbbi idők terméséből, és valóban élénkítő hatású, alatta meg a szövege: 


a Forradalom dalszövege: 

Ma elkezdődik a forradalom
Fegyverkeznek a fegyvertelenek
Feszülten lapít a hatalom
Nem engednek az elégedetlenek
Felgyújtják majd a kukákat a randalírozók
Vérszagra gyűlik az utálat
És a nép tartja majd a harapófogót

Reccsen a csont omlik  a rendszer
Maga alá temet
De eme szentűl mocskos matériából
Új világ lehet
Ez az eszme hajtja előre a világnak barmait
Hogy szelídek maradhassanak
És a végűl a tigris
Behúzza karmait

Egy részeg haver a padlón hever horkol a saját vérében
A másik éppen meghágja magát
Mind a kétféleképpen
A saját lábában botlik meg
Nem a másiknak a térdében
Az emberiség jövője ott van
Mindannyiunk kezében..

Hát üvöltsön akinek tetszik a zaj!
Aki a bársonyszékbe új majmot akar
Hát fel a kezekkel aki nem akar félni!
Segget nyalni kussban remélni


a Quimby Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/05/06/dalpremier_quimby_forradalom
Dalpremier! Quimby: Forradalom
süti beállítások módosítása