Itt a Cseh Tamás Program – Üzenetek a dallamokon keresztül

2016.04.21. 08:38, rerecorder

nyilas_reni_ok1.jpg

A debreceni kötődésű Nyilas Reni & Ők zenekar szeret üzeneteket eljuttatni a nézőkhöz. Szövegeik őszinték, zenéjükre azt mondják, hogy eklektikus poprock – ám számukra nem is a stílusmeghatározás számít, sokkal inkább a dalok hangulata. A Cseh Tamás Program által támogatott bandából Dr. Nyilas Renáta válaszolt a kérdésekre.

- A zenekarotok neve: Nyilas Reni & Ők. Kiket takar a többes szám?

- Hatan alkotunk egy bandát, de ez nem volt mindig így. Kezdetben egy szál gitárral léptem fel a baráti társaságom zenekaraiban – hol akusztikus betétként, hol előzenekarként. Majd a többi bandából két taggal, köztük Bárándi András basszusgitárossal és Szepesi András dobossal kezdtünk el együtt dolgozni, és a saját dalaimat előadni. Gitárosunkat Urbán Bence személyében találtuk meg, aki billentyűzik és tangóharmonikázik is. Végül jött Jantyik Hanna fuvolás, ősszel pedig csatlakozott hozzánk Gonda Szabolcs is, aki korábban is fellépett velünk, ám most végleges szólógitárosunk lett.

- Ezek szerint te énekelsz és írod a dalszövegeket?

- Valamint gitározom is. Bár a számaink első variációi az én akusztikus gitáromon születnek meg, utána a próbateremben együtt dolgozunk rajtuk tovább, azaz demokratikus a zenekar.

- Hogyan jellemeznéd a zenéteket?

- A legtöbb dalunk különböző stílust képvisel. Van köztük poposabb és rockosabb, van, amelyik elgondolkodtató vagy mélabús, míg egy másik inkább sanzonszerű. Valaki egyszer azt mondta a zenénkre, hogy eklektikus poprock, de a legfontosabb nem is a stílus, inkább a dalok hangulata.

nyilas_reni_ok2.jpg


- Mit szeretnétek eljuttatni a nézőkhöz a dalaitokkal?

- Beck Zolit szoktam idézni, aki azt mondta: szereti a zenénkben, hogy mindig van valamilyen igaz állításunk a dolgokról. Valamit el akarunk mondani – méghozzá őszintén. Szeretünk üzeneteket eljuttatni a nézőkhöz. Ezt mutatja, hogy konkrétan van egy Üzenet című számunk is, amely egy zöld dal, és a környezetünk megóvására hívja fel a figyelmet. Nekem szívügyem, hogy a dalainkkal kiálljunk azokért az apró dolgokért, amelyek jobbá tehetnék a világot.

- Milyen más témákat dolgoztok még fel?

- Sokszor megjelenik az elvágyódás vagy épp a maradni akarás dilemmája, de szól dalunk a párkapcsolati problémákról, a szakításról is. Igaz történeteket szoktunk elmesélni.

- Bekerültetek a Cseh Tamás Programba. Ez mit jelent a zenekar életében?

- Hatalmas segítség ez nekünk, annyira örültünk, amikor megtudtuk, hogy alig akartuk elhinni. Amint egy zenekar a fejlődésre törekszik, azzal szembesül, hogy mindehhez hatalmas anyagi háttér kell. A lemezkiadáshoz, a fotózáshoz mind-mind bevétel szükséges, miközben a bevétel éppen azzal nőhetne, ha saját lemezeik, marketingjük lenne. Ilyen lehetőség, mint a Cseh Tamás Program, ritkán adódik egy zenekar életében. Az biztos, hogy nélküle most nem tudtunk volna nagylemezt kiadni. Emellett a támogatással egyre több helyen is fel tudunk lépni.

- Hol láthat titeket a közönség?

- Legközelebb Debrecenben, a szülővárosunkban lépünk színpadra, majd májusban Nyíregyházán, valamint a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválon. A lemezbemutató koncertünk pedig június 3-án lesz szintén Debrecenben.

Wéber Anikó (Cseh Tamás Program)


A
cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/04/21/itt_a_cseh_tamas_program_uzenetek_a_dallamokon_keresztul
Itt a Cseh Tamás Program – Üzenetek a dallamokon keresztül
süti beállítások módosítása