Itt a Cseh Tamás Program – Utazások Nógrádverőcétől Havannáig Szörényi Leventével

2016.04.19. 08:30, rerecorder

szorenyi_cstp.jpg

Március 31-én Szörényi Levente volt a Cseh Tamás Program poptörténeti talkshowjának vendége. A Magyar Rockhírességek Csarnokában tartott beszélgetésen szó esett erdei Bambikról, nógrádverőcei tábortüzekről, kötélhúzásról és a havannai VIT-ről is.

Hosszú taps köszöntötte a színpadra érkező Szörényi Leventét, aki dr. Csatári Bence és Poós Zoltán kérdései mentén tett pályafutása főbb csomópontjait érintő utazást március utolsó estéjén a Magyar Rockhírességek Csarnokában. A jó hangulatú beszélgetésen szóba kerültek a kezdetek kezdetén Vácon, akusztikus gitárral játszott rock and rollok, de arról is mesélt az est vendége, hogy a Dália Klubban, erdei Bambit szürcsölgetve hogyan ismerkedett össze az akkoriban már az Ifipark színpadát koptató Bergendy Istvánnal.

Az indulás kapcsán előkerültek az első dalok, így a tizenhat évesen írt Az utcán, és a nógrádverőcei tábori szállás lapostetején felhorgadó becsvágy, ami arra sarkallta az Illést, hogy magyar nyelven írjanak, de említés történt egy szkeptikus pártapparatcsikról is, aki szerint „egy két év, és leáldozik ez a bitt (sic!).” Nem lett igaza.

Kiderült, hogy az első időben át-átnyúltak egymás territóriumába Bródy Jánossal, előfordult tehát, hogy Szörényi írt meg pár sort a szövegből, Bródy pedig egy-egy motívummal egészítette ki a hangzást, de ezek az apróságok – így Szörényi Levente – ma már összefolynak az emlékezetében. Az Illés indulását olyan kötéltánchoz hasonlította Szörényi, amely során a pártállam árnyalakjai időről időre váratlanul rántják meg a kötelet az egyensúlyozó zenészek alatt.

Szinte teljességgel kiszámíthatatlan volt – emlékezett az est vendége –, hogy a kultúrpolitikai irányításnak mi lesz a következő döntése, azt azonban elismerte, hogy az az Aczél György, aki korábban állítólag Illés-lemezeken taposott az irodájában, az István, a király nagyszerűségét felismerve a Nemzeti Színházat javasolta a rockopera játszóhelyéül.

Megtudhattuk még, hogy az Utazás című lemez mögött megélt élményanyag állt, s képzeletben Szörényi Leventével utazhattunk a havannai VIT-re is. Tartalmas este volt!

az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow következő programja április 21-én, most csütörtökön lesz, a vendég: Zalatnay CiniFacebook-eseményoldal


a teljes beszélgetés Szörényi Leventével: 


A
cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/04/19/itt_a_cseh_tamas_program_utazasok_nogradverocetol_havannaig_szorenyi_leventevel
Itt a Cseh Tamás Program – Utazások Nógrádverőcétől Havannáig Szörényi Leventével
süti beállítások módosítása