Teljes erővel, vérben gázolva tért vissza a Deftones

2016.02.06. 11:37, subrecorder

deftones.jpg

A lesajnált nu metal-korszak magából egyszer sem hülyét csináló nagy túlélője, a Deftones négy év után új albumot ad ki, szám szerint a nyolcadikat. A Gore pedig az első ízelítő alapján ugyanolyan jó lesz, mint a zenekar korábbi anyagai. Mégis hogyan tudnak ezek az emberek aktuálisak maradni?

Hol tart a "kedvenc" nu metal-zenekarod a 90-es és 00-ás évek fordulójáról? Két lehetséges választ tudunk elképzelni: 1. sehol, vagy 2. önmaga paródiájává válva lassan, de biztosan egyre kisebb közönségeknek játszó hakniparádévá vált. A közelmúlt zenetörténetének egyik olyan korszaka ez, amelyre leginkább kollektív borzongással gondolnak az emberek, aki azonban eleget turkál a trágyában, mindenhol találhat gyémántot.

A sacramentói Deftones bemutatkozó albumának 20. évfordulóját például tavaly egész komoly ünneplés kísérte mind a sajtó, mind a zenekar részéről, és nem véletlenül. Többek közt azért maradt életben ilyen sokáig a csapat, mert már 1995-ben is azzal tűnt ki, hogy bátran integrált olyan stílusokat a zenéjébe, melyeket a megalomán csapatok nem mertek volna, mondjuk shoegaze-t.


ITT HOSSZABBAN IS ÍRTUNK A DEFTONES KARRIERJÉNEK ELSŐ FELÉRŐL.

Mire aztán elkezdett kinyílni a Linkin Park, a Limp Bizkit és a többiek csipája, ők már kiadták magnum opusukat a 2000-es White Pony formájában, és gyenge anyagot később sem jelentettek meg. Még basszusgitárosuk, Chi Cheng 2008-as kómába eséséből is úgy jöttek ki (sajnos csak a zenekar, mert Cheng 2013-ban elhunyt), hogy két olyan lemezt adtak ki (Diamond Eyes - 2010, Koi No Yokan - 2012), amelyek sokak szerint még a korai albumaikat is verik minőségben. Idén április 8-án pedig érkezik a Gore, melynek első dalát meghallgatva nem kell félniük a régi rajongóknak és azoknak sem, akik 2010 után csatlakoztak be: ötvöződik benne a Koi No Yokan durvulása és a White Pony artosabb gitárnyúzása. Lejjebb a Prayers/Triangles című szerzeményen kívül megmutatjuk a számlistát és a borítót is.


A Deftones új dala, a Prayers/Triangles:


a Gore számlistája:

01 Prayers/Triangles
02 Acid Hologram
03 Doomed User
04 Geometric Headdress
05 Hearts and Wires
06 Pittura Infamante
07 Xenon
08 (L)MIRL
09 Gore
10 Phantom Bride
11 Rubicon


és a borító:

gore.jpg

Címkék: deftones
https://recorder.blog.hu/2016/02/06/teljes_erovel_verben_gazolva_tert_vissza_a_deftones_kesz
Teljes erővel, vérben gázolva tért vissza a Deftones
süti beállítások módosítása