Jövő októberben The Cure-koncert lesz Budapesten!

2015.11.23. 12:36, subrecorder

screen-shot-2015-10-06-at-7-07-04-am.png

Friss, ropogós hír, csak hogy mindenkinek jobb legyen a hétfője: 2016. október 27-én koncertet ad a Budapest Arénában Robert Smith és a The Cure!

Nem csak Észak-Amerikában indul turnéra nyolc év után a Cure, hanem most bejelentettek egy harminc állomásos európai koncertsorozatot is, melynek október 27-én lesz egy budapesti állomása is, a Live Nation jóvoltából. A goth legnagyobb sztárjai az elmúlt években inkább fesztiválokon léptek fel, ez lesz az évtizedben az első arénasorozatuk, számíthatunk tehát arra, hogy a koncertre a jegyek igen gyorsan fognak fogyni, november 27-én reggel 10 órától lehet kattintásra kész állapotba helyezkedni.

Az egész turnén, így a budapesti állomáson is a skót The Twilight Sad lesz az előzenekar, a Cure pedig minden bizonnyal legtöbb kultikus albumának (Pornography, Disintegration, Kiss Me Kiss Me Kiss Me) slágereit mind eljátssza majd. A felállás legújabb tagja Reeves Gabrels gitáros, rajta kívül viszont csak olyanok lének majd fel Smith mellett, akik már minimum a 90-es évek közepe óta ott vannak vele. Emeljük ki tehát még egyszer: 1989 után jövő ősszel újra arénakoncertet ad Budapesten a poptörténelem egyik legfontosabb zenekara, a The Cure!


Facebook-esemény


Legutóbb, 1989-ben, a Kisstadionban ez volt a setlist:

https://recorder.blog.hu/2015/11/23/jovo_oktoberben_the_cure_koncert_lesz_budapesten
Jövő októberben The Cure-koncert lesz Budapesten!
süti beállítások módosítása