Fezen 2015: nézőcsúcsot hozhat a szerdai nap

2015.07.29. 09:30, Recorder.hu

fezen_650.jpg
(X) A tizennyolc éves Fehérvári Zenei Napok (Fezen) fesztivál szerdán kezdődik és rögtön ma, az első napon nézőcsúcsot hozhat a Grammy-díjas brit Judas Priest zenekar fellépése.

A rendezvényt felvezető keddi sajtótájékoztatón Kovács Antal főszervező elmondta: ezúttal nem lesz nulladik nap, hanem rögtön a legerősebb nappal indítják a programot. Csak a nyitónapra elővételben tízezer jegyet adtak el, ami szép reményekre jogosít a fesztivál látogatottságát illetően és akár megdönthetik a 2013-as  Deep Purple-koncertet is magába foglaló  Fezen nézőszámait is.

A július 29. és augusztus 1. között zajló fesztiválon két beltéri színpad és két szabadtéri nagyszínpad lesz. Utóbbiakon egymástól eltérő zenei stílusú előadók lépnek fel párhuzamosan: a rock-metál színpadot egy pop-alternatív színpad "ellensúlyozza".

A Fezen négy napja alatt a Fehérvári KultúrKorzó programját a fesztivál adja: a belvárosi Török-kútnál meglepetés zenekarok fogják szórakoztatni az érdeklődőket, amelyeket több magyar fellépő egy-egy zenésze alkot majd.

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a Fezen kiemelten fontos fesztiválja Székesfehérvárnak, annak helye van és lesz a város kulturális életében. Szerinte a rendezvény nagy tömegeket vonz és ma már nemcsak fiatalokat, hanem gyakorlatilag minden korosztályt megszólít.

A hivatalos fesztiválprogram szerint július 29-én a Judas Priest mellett a Zakk Wylde vezényletével működő amerikai Black Label Society és Gus G. koncertezik a nagyszínpadon. A második nagyszínpadon többek mellett fellép a Punnany Massif és a Wellhello.

Másnap a nagyszínpadon a svéd Sabaton és a Soilwork, valamint a kanadai Danko Jones lesz a fő műsorszám, miközben a másik kültéri színpadon a magyar alternatív együttesek legnagyobbjai, a Hiperkarma, a Kiscsillag és a Vad Fruttik adnak koncertet.

Július 31-én, pénteken a Magyar napon csak hazai előadók zenélnek a Fezenen: a nagyszínpadon láthatja a közönség Ákost, a Magna Cum Laudét és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action, illetve a MÁV-pályán búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe.

Augusztus elsején a stílusteremtő finn sikercsapat, a HIM zárja a nagyszínpadot, de Székesfehérvárra érkezik a Lord és a Road is. Rajtuk kívül fellép még az Irie Maffia, Péterfy Bori és az Anna and The Barbies is.

A szervezők igyekeznek napközbeni programokat is kínálni, ennek megfelelően ismét lesz a belvárosba csábító Fezen-turné, strandröplabda- és strandfocipálya várja a látogatókat, akik a Bajnokok Városa program keretében a Fehérvár KC női kézilabdázóival, a TLI-Alba Fehérvár kosarasaival, illetve a Fehérvár AV19 jégkorongozóival mérhetik össze erejüket. Az utóbbi program keretében a 25 éve UEFA-kupa döntőt játszó futballistákkal is találkozhatnak a fesztiválozók.

A rendezvényen először lesz art mozi: a Fezen Klub klimatizált kistermében babzsákokon lesz lehetőség kult- és művészfilmek megtekintésére. A klubhelyiségben beszélgetős programokat szerveznek: a politikamentes közéleti vitanap mellett színjátszókörök kocsmaszínháza, filmesztéták és kritikusok eszmecseréje és fiatal borászok és pálinkaházak bemutatkozása is színesíti a kulturális kínálatot.

Címkék: fezen
https://recorder.blog.hu/2015/07/29/fezen_2015_nezocsucsot_hozhat_a_szerdai_nap
Fezen 2015: nézőcsúcsot hozhat a szerdai nap
süti beállítások módosítása