Caribou belezúgott Indiába

2015.07.08. 10:23, subrecorder

l_dan-snaith_luci-lux_1918-940x626.jpg

Tavalyi lemeze óta sem váltott pihenő üzemmódba a kanadai matematikus-producer Dan Snaith, vagyis Caribou, az elmúlt hónapokban két új dalt is megosztott Daphni alteregója alatt, ezek alapján pedig úgy tűnik, a zenész Kelet-Ázsiába vágyik.

Bár Dan Snaith Caribou név alatt kiadott albumai mind nagyszerűek voltak (sőt, még korábban Manitoba alteregója alatt is alkotott maradandót), végül tavalyi, negyedik lemezével, az Our Love-val törte át a végleg a világhír üvegplafonját.  Az album címadó dala és róla a Can' Do Without You is óriási slágerei lettek 2014-nek, Snaith teltházas A38-as koncertjén messze ezek okozták a legnagyobb ovációt és más helyszínek élő felvételeit figyelve nem csak a magyar közönség körében váltak igen népszerűvé igen hamar ezek a számok. Az Our Love sikere többek közt talán annak is betudható, hogy Snaith ezúttal táncosabbra, egyenes vonalra könnyebben felhúzhatóra alkotta meg a lemez dalait, mintha Daphni név alatt 2012-ben elkészített, főleg house-ra épülő anyagának nyomvonalát követte volna. Most pedig, hogy kicsit lecsillapodtak a kedélyek a fő projekt körül, ehhez a nevéhez tért vissza két új dallal, melyek alapján a zenészt az utóbbi időben Ázsia, és azon belül is főleg India foglalkoztatja.

Kezdődött az egész azzal, hogy a Can't Do Without You klipjében látható gyönyörű és óriási halat egy kambodzsai játszótérnek ajándékozta, aztán a nemrég megosztott, 1000 dalból álló (!) mixtape-jén is meglepően sok indiai hatást tartalmazó szám volt. Két legutóbb, Daphni név alatt kiadott dala pedig ha zeneileg nem is, valamilyen úton módon kapcsolódik a népes országhoz. Míg az Usha egy főleg egy Usha Uthup nevű indiai előadó hangmintáira épülő mashup, a frissebb Vikram az egyik legnépszerűbb hindu férfi név után kapta a címét. Mindkét dal Snaith klubzenei vénáját mutatja meg, tiszta house slágerek ezek, melyek valahogy különösen jól esnek ilyen melegben. Talán egy teljes, Ázsiát a középpontba helyező Daphni album is lehet a láthatáron? Mi meghallgatnánk!


Dan Snaith, azaz Daphni két új dala:

 

https://recorder.blog.hu/2015/07/08/caribou_belezugott_indiaba
Caribou belezúgott Indiába
süti beállítások módosítása