Klippremier! The Trousers: Hysterical Route

2015.06.17. 11:00, Frontrecorder

trousersi-darker.jpg

A Trousers zenekarnak május elején jelent meg a Mother Of Illusion című negyedik albuma, melyhez most itt az első klip - a Hysterical Route című dal a hetvenes évek bűnügyi filmjeit megidéző videót kapott.

A Hysterical Route cím egy szóvicc, ami az USA-ban található régi történelmi útvonalak elnevezésének, azaz a "historical route"-nak az elferdítése, a számban pedig a megszokott rock and roll/hard rock hangzás mellett a hatvanas-hetvenes évek soul/funk zenéje is ott lüktet, ezt a hatást erősíti Csányi Rita vokálja és Derecskei Zsolt Hammond-orgona játéka. A klip ötlete pedig szorosan kapcsolódik a zenében megidézett korszakhoz. "Mivel mindannyian imádjuk a hetvenes évek bűnügyi filmjeit, ezért úgy gondoltuk, hogy a tőlünk megszokott performance klipekkel ellentétben egy filmes hatású videót csinálnánk, de nem a történetre, hanem a látványvilágra koncentrálva" - árulja el a zenekar frontembere, Kőváry Zoltán. A helyszínek kiválasztást és a forgatókönyv megírását a Trousers gitárosa, Locke Péter vállalta, míg a rendező Szili László volt, aki a zenekar előző lemezének címadó dalához, a Freakbeathez készült klipet is jegyzi. 

A klip megszületéséről meséljen is rendező: "Régi álmom volt, hogy egyszer igazi filmszerű klipet készítsek, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen split screenes ötlettel fog valaki megkeresni. Nem is sokat haboztam, amikor Zoli a San Francisco utcáint kezdte emlegetni kiindulásként, egyből elvállaltam. A forgatókönyvet Locke Petivel raktuk össze egy pár sör mellett. A fiúk nem nagyon szerettek volna konkrét történetet, de valami minimális eseményszál kellett, muszáj volt, hogy valahova 'kifusson' a klip. Mivel nem alakult ki konszenzus azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a női figura által átadott gitártokban, ezért ezt a kérdést nyitva hagytuk, és a nézőkre bízzuk, hogy ki mit gondol. A munka során kiderült, hogy nem túl egyszerű ez a fajta vágás, mert szimultánban kellett gondolkodni, egyszerre 3-4 dolog történik a képernyőn. De mikor belejöttem, már nagyon élveztem, és sokat segített, hogy a Trousers zeneileg is közel áll hozzám. Így könnyen elkaptam a feelinget. A fiúkkal nagyon jó hangulatban zajlott a forgatás, mindenki kihozta magából a maximumot."

Íme tehát a Trousers friss klipje:




és a Mother Of Illusion album elejétől a végéig:

https://recorder.blog.hu/2015/06/17/klippremier_the_trousers_hysterical_route
Klippremier! The Trousers: Hysterical Route
süti beállítások módosítása