Pálmafás szigetre invitál a Surfer Blood

2015.04.24. 13:37, Frontrecorder

surferblood.jpg

Közel két év után, idén májusban jön ki harmadik albumával a floridai West Palm Beach-ből indult Surfer Blood. A 1000 Palms címmel érkező lemezen visszatérnek a kezdeti lo-fi hangzásukhoz, amint azt a most közzétett újabb beharangozó dal, az Islands is példázza. A zenekar hamarosan napvilágot látó új lemeze feletti örömét ugyanakkor beárnyékolja gitárosuk súlyosbodó rákos betegsége. 

A 2009-ben indult, a neve ellenére nem szörfrockot, inkább dallamos és finoman kásás powerpop/indierock keveréket kultiváló, de napfényes, beach boys-os harmóniákat azért nem nélkülöző négyes a jól fogadott debütálás, a 2010 legelején megjelent Astro Coast után leszerződött egy major-höz, a Warnerhez, egy 2011-es EP-t követően Pythons című, a Pixies producerével, illetve gitárosának felszerelését is igénybe véve, komoly stúdióban felvett második albumuk már ott jelent meg, de a polírozottabb hangzású anyagot fanyalgás fogadta, mi is felemás érzésekkel ajánlottuk. A Surfer Blood véget is vetett a nagykiadós kalandnak, és visszatértek a független szférába, illetve a lemezkészítés számukra legotthonosabb módjához, a házi DIY rögzítéshez. Az új dalokat tavaly év elején demózták fel kibérelt próbahelyen Portlandben, majd egy padlásszobában, és a dobos szüleinek házában vették fel őket, a megszokott régi környezettel együtt pedig visszatért a zenéjükbe a lo-fis koszolás is, legalábbis az eddig kikerült dalok erről tanúskodnak. A 1000 Palms címet viselő harmadik Surfer Blood-album május 11-én (Amerikában 12-én) jelenik meg az inidanapolis székhelyű független kiadó, a Joyful Noise gondozásában.

Miközben a zenekar az új album közreadására készül, gitárosuk, Thomas Fekete tovább folytatja küzdelmét a rákkal. A feltehetően magyar származású zenész (a nyitóképen balról a második) egy nagyon ritka és agresszív daganatos megbetegedésben (szarkómában) szenved, amely már a tüdejére és a gerincére is átterjedt. A gitáros közösségi finanszírozó kampányt indított a kezelési költségeinek előteremtésére, és a rajongók azonnal a segítségére siettek: több mint hatvanötezer dollárt adományoztak.öt nap alatt. Mi innen drukkolunk neki, hogy sikerüljön kigyógyulnia.a súlyos betegségből.

A Surfer Blood új dala, az Islands:


a lemezről elsőként megosztott, borongós I Can't Explain:

 

és az album nyitódala:

Címkék: közre surfer blood
https://recorder.blog.hu/2015/04/24/palmafas_szigetre_invital_a_surfer_blood
Pálmafás szigetre invitál a Surfer Blood
süti beállítások módosítása