Missy Elliott visszatért - két verzével

2015.02.19. 11:41, Frontrecorder

missyelliott.jpg

Február első napján a Super Bowl félidei show-jában Katy Perry vendégeként milliók előtt lépett színpadra, most pedig Diplo és Skrillex közös projektében hallhatjuk rappelni - reméljük, ezek tényleg Missy Elliott  nagyszabású visszatérésének az előjelei. Mindenesetre a Jack Ü dalában odapörkölt két strófa alapján remek formában van.  

Minden idők egyik legmeghatározóbb femcee-je a kilencvenes évek utolsó harmadától a kétezres évek elejéig regnált, a rapper-producer a 2005-ös albuma után viszont a színfalak mögé húzódott, amelynek fő oka a súlyos mértékben elhatalmasodó pajzsmirigy-rendellenessége volt, ez gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy alkosson vagy fellépjen. Az állapota aztán normalizálódott, Missy pedig eleinte csak produceri-dalszerzői minőségben tevékenykedett, majd utóbbi pár évben már vendégrappeléseket is vállalt, többnyire feltörekvő előadók dalaiban, de akadt azért néhány első ligás featuringje, például Katy Perry Last Friday Nightjának remixében 2011-ben, ami vezette a Billboard Hot 100 kislemezlistát (de Busta Rhymes Touch It remixében is nagyot alakított 2013-ban). A következő saját albuma 2007 óta készül, illetve akkor belefogott, és 2008 elején ki is akarta hozni Block Party címen, de aztán ebből nem lett semmi, mindössze egy dal (Best, Best) jelent meg, ami a beharangozó kislemeze lett volna. Legközelebb 2012-ben az iTunes-ra tett fel két Timbaland-del közösen készített számot (9th Innings, Triple Threat), de új albumról akkor sem volt szó, Missy viszont elárulta, hogy kifogyott az ihletből, és éppen töltődik. Tavaly augusztusban aztán állandó partnere, Timbaland kotyogta ki, hogy dolgoznak Missy hetedik albumán, mi pedig szeretnénk nagyon azt hinni, hogy ez igaz. Erre utalhat az is hogy Missy körül épp kezdenek eléggé felforrósodni a dolgok: először ott volt a Super Bowl-os jelenése, amikor is előadta a három legismertebb dalát (Get Ur Freak On, Work It, Lose Control.) és ezzel nemcsak megugrasztotta az eladási mutatóikat (a tízszeresére), de egy új generáció is felfedezte magának ezt a "új előadót" (akárcsak Kanye West és Rihanna oldalán azt a Paul McCartney nevű öreget). Ebbe az új, fiatal közönséget megcélzó stratégiába (már ha van ilyen) illik bele a legfrissebb közreműködése is, a két EDM-császár, Skrillex és a Madonna új lemezébe is bedolgozó Diplo Jack Ü nevű közös formációjának tavalyi bemutatkozó dalában, amelyben egyébként Kiesza énekel. Missy most ehhez adott hozzá két tüzes rapstrófát, plusz egy kis éneket is - jót tett a számnak.

Íme a Jack Ü Take Ü There című popos stadiotrap-slágere Missy Elliott-tal supa dupa fly-osítva:

 

https://recorder.blog.hu/2015/02/19/missy_elliott_visszatert_ket_verzevel
Missy Elliott visszatért - két verzével
süti beállítások módosítása