Premier! Kirschner Péter feat. Libor Laura & Jász András: Másképp gondolom

2015.01.01. 18:00, rerecorder

kirschner.jpg

Kirschner Péter gitáros-dalszerző, amellett, hogy tagja az Európa Kiadónak, a Müller Péter Sziámi AndFriends-nek, a Takáts Eszter Beat Bandnek, producerként, hangmérnökként is jelentős szereplője a magyar zenei életnek és 2015-ben tevékenységi körében még egy újabb szelet kap szerepet, mostantól önálló dalszerzői-produceri munkássága részeként másokkal közösen is megjelentet dalokat - a sorban elsőként ezt a Libor Laurával és Jász Andrással közös számot. Premier!

Kirschner Péter 35 éve zenél különböző formációkban, a nyolcvanas években például mások mellett a 2. Műsorban és az Orkesztra Lunában, aztán 1992-ben csatlakozott az Európa Kiadóhoz, amelynek akkori felállásából mára egyedüli tagként maradt Menyhárt Jenő mellett, de ma már együtt zenél Menyhárt egykori URH-s zenésztársával, Müller Péter Sziámival is, a fentebb is említett zenekarok mellett az ő stúdiójában vette fel lemezét sok más formáción túl a Pegazusok Nem Léteznek is. Kirschner ezeken kívül nagy utazó és fotós is, egzotikus helyeken készült képeit honlapján lehet nézegetni. Most meg még egy új fejezet nyílik pályáján ezzel a dúsan hangszerelt, szép dallal, melyről meséljen ő maga:

"2014 egy mozgalmas év volt, Müller Péter Sziámi AndFriends-lemez, Baltazár-lemez és Baltazár-MÜPA-koncert, Takáts Eszter Beat Band-lemez és sorolhatnám, és itt van ez a dal is, amivel az újévet szeretném köszönteni. Ez a dal tehát egyrészt egy újévi ajándék - nekem a sorstól és Önöknek tőlünk - másrészt pedig egy abszolút premier, ezzel a felvétellel kezdődik el az önálló dalszerző-produceri pályám, 35 év közösségi, csapatban zenélés után, illetve azok mellé, egy új működési formaként, egyéni teljesítmények mentén.

Maga a dal Högenwarth Richárd költő verséből készült, és eleve Libor Laura számára írtam egy korábbi, a fiókban heverő zenei ötletből, de magam is meglepődtem, mennyire otthonosan, erőteljesen és "pontosan" énekli. A Ghymesből is ismert és egészen fantasztikus fúvószenész Jász András csatlakozott hozzánk a felvételek során, és fuvola, szaxofonjátékával igazán komolyan feltette a pontot az i-re. Azt gondolom és remélem, ezzel a dallal egy új folyamat indul el és számos másik követi majd. BUÉK!"


és akkor a beharangozó dal és klip Kirschner Péter szólóprojektjétől:

https://recorder.blog.hu/2015/01/01/premier_kirschner_peter_feat_libor_laura_jasz_andras_maskepp_gondolom
Premier! Kirschner Péter feat. Libor Laura & Jász András: Másképp gondolom
süti beállítások módosítása