November elején mutattuk be a Szabó Balázs Bandája Julie Rens belga énekesnővel készült közös dalának pazar és látványos videoklipjét – amely karrierjük első videoklipje is egyben –, de máris itt egy újabb meglepetés a zenekartól: Lackfi János költő, író és műfordító fordításában elkészült a Hétköznapi francia verziója. A karácsonyi ajándéknak is szánt dal felvétele a napokban zajlott, komoly kihívások elé állítva a frontember Szabó Balázst, hiszen korábban nem tanult és nem is beszél francia nyelven.
„Ez egy teljesen rendhagyó kaland: soha nem csináltunk még hasonlót és szerintem nem is fogunk egyhamar” - mondja Szabó Balázs. „Amikor megszületett a Hétköznapi dallama, máris nemlétező francia sanzonokból ismert halandzsával énekelgettem, képzelt párizsi utcaköveken lépkedve. Megszólalt bennem egyfajta hangulat, ennek nyomán jött aztán az ötlet, hogy legyen benne igazi francia ének, emiatt kerestünk francia anyanyelvű énekest és találtuk meg nagy szerencsénkre Julie Renst. Most pedig kicsivel még komolyabban vettük ezt a játékot: elkészült a dal francia verziója. Azért amikor János átküldte tanulásra a sorokat, igencsak megijedtem ettől a mindeddig könnyednek tűnő feladattól – de mivel fő a bátorság és a pimaszság, így azt gondoltam: próbáljunk szerencsét! János is eljött a stúdióba, órákig nyúztuk és javítottuk az éneket, sokat nevettünk, elültettük és újra fölneveltük ezt a dalt (nevet). Persze máshogy szól, mint magyarul, de akik ismernek, tudják hogy szeretek kísérletezni – remélem még sokat fogok, és végtelen álmok jönnek, mint eddig is...”
ÍME, SZABÓ BALÁZS TELJES KARRIERJÉT ÁTÖLELŐ NAGYINTERJÚNK ELSŐ RÉSZE. ÉS MÁSODIK RÉSZE.
A Quotidien címet viselő verzióhoz videoklip is társul, méghozzá ugyanaz, ami az eredeti dalhoz is készült: az a stop motion technikával forgatott látványos klip, amelyen az Anormal Productions csapatával dolgozott együtt a zenekar.
A Szabó Balázs Bandája december 27-én Kaposváron lép fel, december 30-án pedig az A38 hajón búcsúzik az idei évtől – a már telt házas koncertjével. Januári hollandiai koncertjük követően (Groningenben a Szabó Balázs Bandája képviseli Magyarországot a Eurosonic nemzetközi fesztiválon) rövid pihenőt tartanak, majd egy dupla koncerttel köszöntik Budapesten a tavaszt, ugyancsak az A38-on. Facebook-eseményoldal
a Quotidien és klipje: