Meghalt John Holt, a reggae egyik nagy veteránja

2014.10.20. 13:41, rerecorder

John_Holt.jpg

John Holt a jamaicai zene egyik nagy alakja volt, The Tide Is High című dala igazi világsláger. The Paragons nevű zenekarával meghatározó részese a rocksteady műfaj hatvanas évek közepi-végi tündöklésének, de a lovers rock néven ismert stílusnak is az egyik kulcsfigurája. 67 (más források szerint 69) évesen hunyt egy londoni kórházban, halálának oka ismeretlen.

John Holt több forrás szerint 1947. július 11-én született Jamaica fővárosában, Kingstonban. Énekesi tehetsége korán megmutatkozott, kora tizenévesen már tehetségkutatókon vett részt, első dalát 1963-ban rögzítette, majd hamarosan tagja, fő énekese lett a hatvanas évek eleje óta működő The Paragons harmoniavokál-együttesnek. Sőt, fő szerzője is, és ezzel a skából lassított, soulos rocksteady stílus egyik kulcsfontosságú alakja, olyan mások által is nagy sikerrel feldolgozott dalok fűződnek a nevéhez, mint a The Tide Is High (a Blondie tette világslágerré), Wear You To The Ball (a UB40 dolgozta fel sikeresen), vagy az I've Got To Get Away (Man Next Door) (ezt meg a Massive Attack). Amikor a hetvenes évek végen a rocksteady még tovább lassult és reggae lett belőle, Holt kivált a Paragonsból és szólókarriert kezdett, mézédes tenorja pedig továbbra is az inkább szerelmes dalok közelében tartotta. 1972-ben az ő előző évben kiadott Stick By Me című kislemeze volt a legkelendőbb dal hazájában. Szerzeményeivel, lemezeivel az Angliában virágba borult lovers rock alstílus egyik nagy előképének számít, sőt a stílus egyik királya is egyben, de azért szerzett ő bőven akár harcos roots reggae-dalokat is. Egyik ilyen nagy slágerét, a marihuána elleni rendőri harcot ostorozó Police In Helicoptert a magyar Pannonia Allstars Ska Orchestra is feldolgozta

Holt aktív maradt egészen mostanáig, lemezeket adott ki, koncertezett, de betegséggel is sokat küzdött, legutóbb idén nyáron műtötték ismeretlen okból, amiből alig felgyógyulva, egy hónappal később már fellépett az augusztus közepi One Love Festivalon Milton Keynesben, ahol a színpadon esett össze, azóta londoni kórházban ápolták tegnapi, október 19-i haláláig.

a jamaicai zene egyik leggyönyörűbb dala az I've Got To Get Away / Quiet Place (vagy még másabb címen is ismert: Man Next Door): 


világszerte legismertebb szerzeménye, a The Tide Is High: 


Wear You To The Ball még mindig a Paragonsszal: 


1971-es Stick By Me 1972-ben lett az év slágere Jamaicában: 


Police In Helicopter: 

https://recorder.blog.hu/2014/10/20/meghalt_john_holt_a_reggae_egyik_nagy_veteranja
Meghalt John Holt, a reggae egyik nagy veteránja
süti beállítások módosítása