Johnny Marr könnyű pénzt akar

2014.08.17. 16:46, subrecorder

johnny marr.jpg

Nemsokára érkezik Johnny Marr második szólólemeze, alig egy évvel a Smiths egykori gitárosának első szólópróbálkozása (The Messenger) után. A Playland október 7-én jelenik meg, most itt van róla az első dal, az Easy Money, amelyhez videó is készült. 

A Smiths feloszlása után egyértelműen Morrissey volt a legaktívabb szólóban, a többiek nyugodtan élvezték a legendává válást és ha voltak is projektjeik, általában mások zenekaraiba segítettek be. Így tett Johnny Marr gitáros is, aki a kilencvenes években a Bernard Sumnerrel alapított Electronic nevű szupergrupban játszott, a kétezres években session zenészként tevékenykedett, The Healers néven alapított zenekart, aztán beszállt a Modest Mouse-ba, legutóbb pedig a Cribs tagja volt pár évig. Első szólólemezére azonban tavalyig kellett várni, és a The Messenger inkább a Modest Mouse hatását mutatta: sallangmentes gitáralapú rockzenével volt tele és úgy tűnik, Marr most a folytatásban sem változtat ezen. "Miután kijött a The Messenger, én folytattam a dalírást. Élveztem, hogy a zenekar elkapta a fonalat a turnézásnak köszönhetően, megvolt a kapocs a közönséggel és arra gondoltam, hogy ezt a kapott energiát egy új lemezbe kéne csatornázni" - mondta a gitáros (és most már) énekes a Playland című második szólólemezéről. A beharangozó Easy Money videója pedig a kasszacsilingelős Las Vegasba repíti a nézőket, ahol Marr arról énekel, hogy régen csak a pénz érdekelte, most meg már nem.


íme tehát Johnny Marr első single-je a nemsokára érkező második szólóalbumáról:

https://recorder.blog.hu/2014/08/17/johnny_marr_konnyu_penzt_akar
Johnny Marr könnyű pénzt akar
süti beállítások módosítása