A Fishing On Orfű programkiírása szerint a fesztivál nulladik napján lesz a koncertje Németh Juci új projektjének. Hogy ez mit takar, azt az énekesnő sikeresen titokban tartotta; januári interjúnkban csak annyit árult el róla, hogy nem hangos rockzenekaros dologra kell számítani, és ennél azóta sem tudtunk meg többet. Egészen idáig, mert most végre felfedi nekünk, min dolgozott az elmúlt fél évben, sőt, még mutatunk is valamit a saját bevallása szerint "nem kicsit szexi" produkcióból!
"Már megint teljesen más fába vágtam a fejszém. Megnehezítettem ismét a dolgom és lecsökkent létszámmal, kevesebb hangszerrel, több odafigyeléssel zenélek innentől" - mondja Juci. Hogy ez mit jelent? Nem zenekarban, de nem is szólóban folytatja zenészi pályáját: a férfiak után most egy nőt vett maga mellé, méghozzá a főként dzsessz/improvizatív zenei berkekben mozgó fiatal hegedűs-énekesnőt, Matisz Flórát, és vele alakított új formációt Hey Honey néven. Hogy miért pont vele? "Ismertem korábbról és női megérzésből egyedül őt kerestem meg a projektben való részvétellel" - mondja Juci. És hogy mire számíthatunk tőlük? A duó zenéjében pop, rock, country és pszichedelikus elemek keverednek, minden hangszeren - gitár, billentyűk, dob, hegedű - ők ketten játszanak és minden számban más hangszerpárosítás hallható, kettejük énekhangja mellett. "Nem kell arra gondolni hogy valami rettenetes improvizatív elszállás lesz a duó, igenis dalokat hallhat a közönség, különböző hangulatú dalokat, amikbe belevezetjük őket és a tempót lökhetik a lábukkal" - harangozza be Juci a produkciót.
Íme az első fotó a Hey Honey-ról:
A Hey Honey tehát június 18-án, a Fishing On Orfű nulladik napján debütál élőben, majd a nyáron fellépnek az ország több pontján, a budapesti bemutatkozó koncertjüket ősz elején tartják. Az első lemezüket a tervek szerint késő ősszel jelentetik meg.
"Még nem találtam ki, hogy fogok fel-alá ugrálni a színpadon hangszerrel a kezemben, de lehet hogy itt most nem is igényli a produkció ezt. Bevallom, izgulok, izgulunk, de nagyon várjuk" - vallja be Juci. Csatlakozunk hozzá - várjuk mi is. A várakozást pedig csak fokozza az alábbi beharangozó videó, melyet MYGL (Szőke Barna) készített.
Hey Honey fotó: alexandrovna