Klippremier! The Poster Boy: Spectre

2014.06.11. 11:18, rerecorder

poster boy_1.jpg

Mint azt mi is megírtuk, a négytagú The Poster Boy Recorderen debütált Bonjour, c’est Pop deux című második albuma nyerte az év hazai klasszikus pop-rock albuma Fonogram-díjat, a zenekar ennek örömére gyorsan készített egy Japánban forgatott videót a Spectre című dalhoz. Klassz!

Michael Zwecker dobos-szövegíró, Poniklo Imre gitáros-billentyűs-énekes, Noel R. Mayer gitáros-énekes és Szegecs basszusgitáros zenekara meglepődött a díjon, de persze nagyon örül neki, ahogyan azt Michael is elmondta a Recordernek: teljes meglepetés volt, hogy jelöltek minket, hát még, hogy nyertünk. Egyikünk sem gondolta volna, hogy lehet esélyünk a díjra, nem mintha nem hinnénk az albumunkban, sokkal inkább, a többi jelölt mienknél nagyobb népszerűsége miatt. Az én elméletem az, hogy a szakmai zsűri úgy érezte, hogy a mi lemezünk áll a legközelebb a klasszikus pop-rock kategória megfogalmazáshoz, de legyen bármi is az ok, nagyon boldogok vagyunk. Nem gondoljuk azt, hogy most majd minden egycsapásra megváltozik körülöttünk, de jóleső, hogy elismerik a munkánkat.”

Zwecker beszélt a zenekar terveiről, idei aktivitásáról is: „ameddig Noel utazgat, vagy New Yorkban tartózkodik nehéz előrelépni bármilyen ügyben is, de most, hogy egy ideje épp itthon van, talán el tudunk kezdeni új dalokat írni. Személy szerint én szeretnék elkezdeni dolgozni egy EP-n még idén, de mindez Noel elérhetőségén és Imre egyéb projektjein múlik.”

Tavaly novemberi lemezét a Poster Boy egy remek videóval (12:01) vezette fel, most pedig a Fonogram-díj örömére a zenekar Japán miniturnéján forgatott videók anyagából vágott össze egy visszaemlékezős, feelgood klipet a lemezt jól jellemző Spectre című fülbemászó dalhoz. 

A JAPÁN TURNÉRÓL NOEL ÍRT SZÓRAKOSZTATÓ TURNÉBESZÁMOLÓT A RECORDERRE.

Még ha nem is terveztük el, de a „fiúk jól érzik magukat a turnén, miközben világot látnak” megközelítés egészen jól illeszkedik a dal tematikájához, ami ugye arról szól, hogy egy idős nagymama bölcs tanácsokat osztogat unokájának, aki bármilyen keményen is próbálkozik, nem tudja betartani ezeket a tanácsokat” - mondta a frissiben összeállított klipről a zenekar dalszövegírója.


akkor ünnepeljük mi is ezt a videót és vele azt, hogy megérdemelten nyert egy nagyon jó lemez a Fonogram-díjátadón a klasszikus pop-rock kategóriában: 

https://recorder.blog.hu/2014/06/11/klippremier_the_poster_boy_spectre
Klippremier! The Poster Boy: Spectre
süti beállítások módosítása