Klippremier! Kovary & Poniklo: Should I Be With You

2014.05.19. 11:52, Frontrecorder

kovaryponiklo.jpg

A NEO énekes-gitárosi posztja mellett önállóan, tánczenei producerként is (rendkívül) aktív Kőváry Péter a bermudás Mórocz Tamással közös dal után egy újabb hazai indie énekessel dolgozott együtt. A Should I Be With You-ban Kovary partnere Poniklo Imre (Amber Smith, Poster Boy és legújabban Hámori Gabriella együttese) a partnere. A dalhoz Portugáliában forgattak klipet, mely itt látható először.

kovaryponiklocover.jpgA dal keletkezéséről Kőváry Péter mesél: "A ötlet még a tavalyi év végén született meg. Full retro hangulatú, vokális dalt szerettem volna csinálni, a nyolcvanas évek közepének hangulatában, analóg dobgép mintákkal, analóg szintikkel, és az akkoriban használatos hangmintákkal (mint a dal elején hallható és többször visszatérő 'orchestra hit', ami Michael Jackson Bad című számára hajaz). Picit mást akartam, mint ami általában rám jellemző, és eltérőt attól is, amit Mórocz Tomival csináltam. Rengeteget járok bakelitbörzékre, külföldön is első utam a lemezboltokba vezet. Az utóbbi időszakban sok 1983-87 közötti albumot sikerült beszereznem, melyek hangzásvilága korábban talán nem annyira volt a kedvencem, de mára nagyon megszerettem és úgy döntöttem, csinálok egy olyan dalt, ami számomra ennek az időszaknak az esszenciája, vagyis kicsit new wave, kicsit disco, kicsit pop. Olyanok inspiráltak, mint a Duran Duran, Giorgio Moroder, Huey Lewis & The News vagy Hall & Oates, INXS, Fine Young Cannibals, Phil Collins és még sorolhatnám. Imréről tudtam, hogy kedveli ezt a korszakot, elküldtem neki az alapot, és pár napon belül jött a dallamötletekkel."

Már a dal készítése közben felmerült, hogy legyen hozzá valami egyszerű klip, amely aztán a véletlenek összejátszásának köszönhetően valósult meg. "Sikerült összehoznom egy lisszaboni fellépést, amire Imre is elkísért, ugyanakkor Ráday Peti barátom is pont ott tartózkodik ideiglenesen, így egyértelművé vált, hogy technikai oldalról ő segít majd összehozni a videót, hiszen neki ebben már bőven van tapasztalata. A klip koncepciója az, hogy egy paparazzo szemszögéből mutassuk be, mit csinál két zenész, ha eljut egy számára ismeretlen városba fellépni (városnézés, fotózás, vacsora, satöbbi). A felvételeknél segítségünkre volt még Rácz Dániel operatőr" - idézi vissza a klip születését Kőváry.

Klipforgatás közben Poniklo Imre lefotózott a tengerparton egy idős házaspárt, ahogy mindketten, egymásnak háttal állva a mobiltelefonjukat nyomkodják. "Ez a szituáció annyira kifejező, és olyannyira passzol a dal címéhez, hogy jobbat nem is találhattunk volna, ebből lett a single borítója. Később a fotón található szituációt mi is 'eljátszottuk', és a klipben is szerepel" - árulja el a dal producere.

Kőváry és Poniklo egyébként olyan jól egymásra talált, hogy már további három számkezdeményük is van, így őszre elképzelhető egy közös EP, de ez az első daluk fogadtatásától is függ. A Should I Be With You ingyenesen letölthető innen, a klipje pedig megnézhető alább:

https://recorder.blog.hu/2014/05/19/klippremier_kovary_poniklo_should_i_be_with_you
Klippremier! Kovary & Poniklo: Should I Be With You
süti beállítások módosítása