Az Apple tárgyal a Beats megvételéről, Dr. Dre örül

2014.05.10. 12:33, subrecorder

Apple-Beats.jpg

A New York Times írta meg, hogy egy Apple-höz közeli forrásuk szerint a cég a Beats Electronics , azaz Dr. Dre - elsősorban fejhallgatóiról híres - cégének megvételéről tárgyal. Árként 3,2 milliárd dollárt rebesgetnek. 

A Beats Electronics hangtechnikai céget Dr. Dre és az Interscope kiadó alapítója, Jimmy Iovine hozta létre 2008-ban. Alig pár év alatt övék lett a legtöbb eladott fejhallgató, a Forbes szerint ma 2 milliárd dollárt érnek a piacon. Ha a híresztelések igazak, és az Apple valóban a Beats megvételét tervezi, az komoly üzleti stratégiai váltás lenne a cég részéről, hiszen eddig nem volt rájuk jellemző a nagy piaci szereplők megvásárlása, inkább saját ötletekkel dolgoztak. Az Apple-alapító Steve Jobs halála óta azonban nem igazán voltak képesek új projektekbe fogni, ráadásul a Beats idén indított zenei streamingszolgáltatást, amivel közvetlenül az iTunes piaci konkurenciájává váltak. Ha a kiszivárgott árról szóló információk is helyesek, akkor ez lesz minden idők legnagyobb Apple-vétele. Amennyiben az üzlet létrejön, akkor az Apple aláír egy "bejáratott termék megvételéről" szóló szerződést, ami azt jelenti, hogy a Beats fejhallgatók Beats fejhallgatók maradnak és radikális változások nem történnek a a cég dizájnelemeiben sem.

Dr. Dre eddig is az egyik leggazdagabb figura volt a hiphop- és az egész zenei szcénában (hiphopban pillanatnyilag csak a 700 milliós vagyonnal rendelkező Sean "Diddy" Combs előzi az 550 milliós Dre-t, a harmadik JAY Z-nek úgy 520 millió dollárja van). A Beats tudvalevőleg hatalmas haszonréssel értékesíti a termékeit és idén a Beats Music streamingszolgáltatásukat is jól fogadták. Az eladási árból nem tudni mennyi lesz Dre részesedése, de annyi biztos, hogy nem aprópénzben kell gondolkodni. Egyébként a felvásárlási árból valószínűleg Trent Reznor is kap egy kisebb szeletet, hiszen ő segített kifejleszteni a Beats Music-ot. 

Azt hogy a Beats felvásárlásának folyamata az utolsó fázisban van, az is bizonyítja, hogy Dr. Dre nemrég feltöltött egy videót Tyrese-szel, amint az első "hiphop-milliárdosnak" kiáltatja ki magát. Íme:


Dre itt még valószínűleg nem gondolta volna:

https://recorder.blog.hu/2014/05/10/az_apple_targyal_a_beats_megvetelerol_dr_dre_orul_kesz
Az Apple tárgyal a Beats megvételéről, Dr. Dre örül
süti beállítások módosítása