Heti Top 10: a leghosszabb időre bebörtönzött zenészek

2014.05.04. 22:21, Frontrecorder

Porter Wagoner_Soul of a Convict and Other Great Prison Songs_LP_back_photo.jpg

Egy hónapja, hogy Jamaica egyik legnagyobb dancehall sztárját, Vybz Kartelt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték egy férfi meggyilkolásáért és szó szerint miszlikbe aprításáért. Persze nem ő az első a zene történetében, aki súlyos tettéért súlyos árat fizet - lássuk a leghosszabb időre hidegre tett bűnelkövető zenészeket!

10. Shyne (9 év)

A Bad Boy Records, vagyis Puff Daddy lemezcége által szerződtetett, belize-i születésű rapper 1999-ben, még az első lemeze megjelenése előtt lövöldözésbe keveredett egy manhattani szórakozóhelyen (ahová Puffy és az akkori barátnője, Jennifer Lopez társaságában érkezett). Gyilkossági kísérletért, tettlegességért, és gondatlan veszélyeztetésért tíz évre ítélték, ebből kilencet töltött rács mögött, majd hazatoloncolták Belize-ébe. A cím nélküli bemutatkozó albuma 2000-ben végül is megjelent, majd a börtönben felvette a második lemezét, amit 2004-ben már a Def Jam adott ki. Később felvette a Moses Michael Levi nevet, és Jeruzsálemben hosszabb időt töltött a Tóra tanulmányozásával

9. Faust (9 év 4 hónap)

Az Emperor norvég black metal zenekar dobosa (tisztes nevén Bård Guldvik Eithun) 1992. augusztus 21-én egy Lillehammer melletti erdőben, a kocsmából hazafelé menet 37 késszúrással meggyilkolt egy meleg férfit, aki állítása szerint alkalmai szexre csábította. 1994-ben ítélték el 14 évre, ebből 9 év 4 hónapot ült le.

8. Lead Belly (3 alkalom/13 év)

A legendás blueszenészt lobbanékony természete több alkalommal is börtönbe juttatta. 1915-ben egy prostituált bántalmazásáért láncra vert kényszermunkára ítélték Texasban. Két év után megszökött, de nem sokáig volt szabadon: 1918-ban Missisippi államban 35 évre ítélték, miután megölte egy rokonát, akivel összevesztek egy nő miatt. Hét év után jó magaviseletének köszönhetően kegyelmet kapott, de 1930-ban újra rács mögé került, ezúttal Louisianában, egy fehér férfi megkéseléséért. Négy évet ült, majd megint csak jó magaviseletét figyelembe véve idő előtt kiengedték.

7. Varg Vikernes (15 év)

A leghírhedtebb norvég black metál zenészt, a Burzum néven alkotó Vikernes-t 1994-ben állították bíróság elé a Mayhem alapító gitárosa, Euronymous meggyilkolásáért (ezt 1993. augusztus 10-én követte el, 23 késszúrással) és templomok felgyújtásáért. A Norvégiában kiszabható maximális ítéletet kapta, 21 évet, amiből 15-öt töltött le, 2009. május 24-én engedték feltételesen szabadlábra. A börtönben két lemezt készített, amióta kint van, folyamatosan jelenteti meg dark ambientes Burzum-albumait. 

6. Phil Spector (19 év)

A wall of sound-hangzást kitaláló zseniális producert a színésznő  Lana Clarkson meggyilkolásáért. Clarksonnal 2003. február 3-án végzett egy pisztolylövés a producer otthonában, ám Spector tagadta, hogy ő követte el a gyilkosságot. Ennek ellenére 2009. májusában elítélték, 19 évre. A gyilkossági ügy tárgyalásáról tévéfilm készült, melyben Spectort Al Pacino alakítja.

5. Lou Pearlman (25 év)

A híres-hírhedt amerikai impresszáriót, akinek kulcsszerepe volt a kilencvenes-kétezres évek legnépszerűbb boybandjeinek - lásd például Backstreet Boys, 'N Sync, O-Town, LFO - felfuttatásában, 2008 májusában ítélték 25 évre folytatólagos pénzügyi csalások miatt. A popmogul a hetvenes-nyolcvanas években több mint 300 millió dollárt csalt ki kisbefektetőkből és bankokból azzal, hogy fiktív cégekbe való befektetésre vette rá őket. Pearlmant egyébként az általa menedzselt előadók közül is többen beperelték, általában azzal, hogy becsapta és/vagy megrövidítette őket.

4. Max B (75 év)

A harlemi rapper már büntetett előélettel kezdett neki zenei pályafutásának (1997 és 2005 között ült rablásért), és nem sok időt töltött szabadon, mert egy 2006-ban elkövetett félresikerült rablógyilkosság kitervelőjeként és koordinátoraként 2009-ben 75 évet kapott, de feltételesen szabadlábra helyezhető. 2006 óta jelennek meg mixtape-jei, az első albuma, melynek anyagát még 2008-ban rögzítette Vigilante Season címen 2011-ben jött ki.

3. Jim Gordon (16 évtől életfogytig)

A hatvanas-hetvenes évek egyik legkeresettebb session dobosa, a Derek & The Dominos Layla című világslágerének társszerzője 1983-ban brutális módon megölte az anyját: előbb kalapáccsal ütötte, majd halálra szúrta. Mint kiderült, akkor már egy ideje paranoid skizofréniában szenvedett, azonban a bíróságon nem védekezhetett a beszámíthatatlansággal. Tizenhattól életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélték, jelenleg is egy pszichiátriai esetek számára kialakított börtönben tartják elzárás alatt Kaliforniában. 

2. Big Lurch (életfogytiglan)

2002. április 10-én Los Angelesben az első önálló albumán dolgozó, akkor 25 éves rapper PCP hatása alatt előbb egy konyhakéssel meggyilkolta lakótársát, Tynisha Ysais-t, majd kitépte a halott nő tüdejét, illetve kivágott néhány részt a testéből és megette. Amikor a rendőrség a helyszínre ért, vérben fürödve, meztelenül állt az utcán és az eget bámulta meredten. 2003. november 7-én életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Ez a bizonyos első, és mindmáig egyetlen albuma It's All Bad címmel 2004. márciusában jelent meg.

1. C-Murder (tényleges életfogytiglan)

Nomen est omen: a New Orleans-i születésű rapper, aki a No Limit kiadóbirodalom egyik katonájaként tűnt fel (a kiadó vezetője amúgy a testvére) és bemutatkozó albuma 1998-ban a Billboard első helyéig jutott, 2002-ben egy éjszakai szórakozóhelyen pisztollyal agyonlőtte rajongóját, egy 16 éves fiút. 2003-ban házi őrizetbe helyezték, ez alatt dolgozhatott, két albumot is készített. 2009-ben tényleges életfogytiglant kapott, azóta újabb két albumot, illetve tavaly egy mixtape-et adott ki.

Címkék: börtön heti top 10
https://recorder.blog.hu/2014/05/04/heti_top_10_a_leghosszabb_idore_bebortonzott_zeneszek
Heti Top 10: a leghosszabb időre bebörtönzött zenészek
süti beállítások módosítása