Itt van az első dal a Bauhaus főnök új szólólemezéről

2014.04.07. 09:43, subrecorder

maxresdefault_1.jpg

Peter Murphy akkor sem igazán tétlenkedett soha, amikor éppen a Bauhaus inaktív állapotban volt, a teatralitást csúcsra járató frontember eddig nyolc szólólemezt jelentetett meg, most nyáron jön a kilencedik, amelyről már hallható a felvezető dal, a Hang Up - és az anyazenekar legszebb napjait idézi. 

A Lion című lemez június 3-án fog megjelenni a Nettwerk Music Groupon keresztül, 11 dal lesz rajta és Murphy a Killing Joke egykori basszusgitárosával, a producer-nagyágyú Youth-tal vette fel. A Hang Up tipikusan túlhúzott Murphy szerzemény, az énekes sosem hátrált meg a néha már fejcsóválásra késztető színpadias megoldásoktól, úgy zenéjében, mint megjelenésben (a Bauhaus 2005-ös Coachella fesztiválos koncertjén például fejjel lefelé lógatták be a színpadra, hogy így énekelje el a majd' 10 perces Bela Lugosi's Dead című számukat). 

Interjúiban az énekes úgy nyilatkozik, hogy a lemez egy érdekes mixtúra lesz, egyrészt nagyon romantikus, érzelmes és mély, szinte szimfonikus, máskor meg kalózcsőcseléket idéz. Peter Murphynek ismét köszönjük a tiszta magyarázatot, így már senkinek nem lehet több kérdése. 


A Hang Up, melynek videójában többek közt dodzsemezés és fogmosás történik:


A dalhoz készült artwork:

peter-murphy-hang-up.jpg


a fentebb említett vámpírperformansz a 2005-ös Coachellán:


a Bauhaus stílusteremtő bemutatkozó lemezének címadó dala:

Címkék: bauhaus peter murphy
https://recorder.blog.hu/2014/04/07/itt_van_az_elso_dal_a_bauhaus_fonok_uj_szololemezerol
Itt van az első dal a Bauhaus főnök új szólólemezéről
süti beállítások módosítása