Klippremier! Vasárnapi Gyerekek: Budapest egy Test

2014.03.04. 15:59, rerecorder

vasárnapi.jpg

A 2008-ban alakult Vasárnapi Gyerekek együttes 2011-es, címnélküli első lemeze után idén májusban adja ki Gyere át című második albumát, de előbb még itt egy klip a bemutatkozás Budapest egy Test című felvételéhez.

A magát romantikus, dekadens hippizeneként aposztrofáló Vasárnapi Gyerekeket Darvas Benedek énekes-billentyűs (Cabaret Medrano, Suicide Cow, Európa Kiadó és ezek mellett elismert színházi zeneszerző), Dudás Zsombor dobos-énekes (Zum-Cöxpon Ambient Társaság mellett végigzenélte a hazai undergroundot) és Horváth Gábor basszusgitáros (Balaton, Ági és fiúk, Pluto és Sweet Jean) alapította, hozzájuk csatlakozott Czitrom Ádám gitáros (ant, Porteleki-Czitrom duó, Baló István Kvartett, Mr. Priváti, de ő turnézott Valerie June-nal is!) 2009-ben. A zenekar eleinte pusztán feldolgozásokat játszott, de 2011-re csak összeállt egy saját dalokat sorakoztató bemutatkozó nagylemez. A Vasárnapi Gyerekek azóta a Quimby kedvenc vendégzenekara lett, most tavasszal pedig a Kiscsillaggal fognak fellépni és közben lassan befejezik második lemezük utómunkálatait is, amely májusban fog megjelenni.

Előtte azonban még lezárják az első időszakot a Budapest egy Testhez forgatott klippel. "Ahogy a dal, úgy a videó is inkább ösztönösen, hangulatokat megjelenítve született, mint tudatos tervezés eredményeként. Még tavaly nyáron forgattuk stop-motion technikával és nagyjából ironikusan bontja ki azt a metaforát hogy Budapesten mindenki felvesz egy testtartást, hogy ki miért és hogyan fásul vagy rögzül egy-egy szerepbe, de persze millió más értelmezés is lehetséges, rábízzuk ezt a nézőre" - mondja a klipről Darvas Benedek.

a Budapest egy Test című dal klipje itt látható először:


a Vasárnapi Gyerekek legközelebb március 7-én lép fel a Hunnia Bisztróban egy klipbemutatóval egybekötött koncerten, ahol el fognak rejteni 10 db Budepesthez kötődő kis tárgyat a Hunniában, és akik megtalálják a koncerten, lefotózzák és felteszik a Facebookukra, azok között kisorsolnak két belépőt és egy design tárgyat a május 9-i Vasárnapi Gyerekek-lemezbemutató koncertre és Éjszakai Designvásárra

https://recorder.blog.hu/2014/03/04/klippremier_vasarnapi_gyerekek_budapest_egy_test
Klippremier! Vasárnapi Gyerekek: Budapest egy Test
süti beállítások módosítása