Globálradar – Banks

2014.02.26. 11:15, rerecorder

Banks-500x293.jpg

Az amerikai Jillian Banks-t először Angliában kapták fel, sok helyről építkező, érzelmes zenéje mögött egy problémákból zenei katarzisba menekülő hétköznapi lány áll. Mintha egy másik Banks, Azealia ellentéte lenne.

Megalakulás éve: 2012 óta aktív zenészként.

Honnan: Los Angeles.

Stílus: alternatív R&B, indie elektronika

Kiadók: Good Year Recordings, Iamsound, Harvest Records, Universal

Olyan, mintegy Fiona Apple-lel oltott Jessie Ware, vagy Lauryn Hill.

Banks-010.jpg

Történet: A szülők veszekednek, majd válnak. A 15 éves lány a szobájába zárkózik és egy baráttól kapott játék billentyűs hangszeren keresgéli a hangokat, amiket olyan jó arányban talál meg, hogy egy évig mással sem foglalkozik, csak bánatát egyre jobb dalokba fojtja. Tekerjünk előre majd egy évtizedet: Banks az egyetem alatt újra egyre komolyabban zenélget, és szemben azzal, hogy korábban titokban tartotta dalait, ezúttal már feltölti azokat SoundCloud-oldalára, ahonnan a világ egyik legbefolyásosabb rádiós dj-je Zane Lowe lecsap az egyikre és lejátssza a BBC Radio 1-on. 2013-ban előbújt Banks-ből (vagy ahogy sokszor írja: BANKS-ből) a tíz éve lappangó dalszerző-énekesnő, R&B-s, indiepopos, elektronikával kevert szerzeményein angol producerekkel dolgozott (Lil Silva, Sohn, Jamie Woon, Totally Enormous Extinct Dinosaurs, Shlohmo), The Weeknddel turnézott, több EP-t adott ki és 2013 végére úgy általában minden fontos zenei oldal elkezdett rajongani érte. Ő viszont, bármennyire jó eséllyel lehet belőle popsztár, egyelőre nagyon józan, Facebook-oldalán az az üzenet várja a látogatóit, hogy „a közösségi média nem az ő terepe, azt úgyis a menedzsmentje üzemelteti, ha valaki kapcsolatba akar lépni vele, az hívja ezt a számot: (323) 362-2658 – BANKS”. Bár a telefonszám még mindig fent van a Facebook-ján, van már utána egy megjegyzés is: „Egyre nehezebb tartani a lépést a hívásokkal és az sms-ekkel, úgyhogy Banks elkezdett Instagramozni is.” Na igen, nyilvánvaló jele  a népszerűségének.

2014-ES POPELŐREJELZÉSÜNK ÉLÉN IS BANKS SZEREPEL.

Megjelenések: két EP 2013-ban (Fall Over, London) és néhány kislemez (Before I Ever Met You, Warm Water).

Mellékprojektek: Egyelőre nincsenek.

Szexepil: A természetessége.

Legnagyobb eredmény, elismerés: BBC Sound Of 2014 listán harmadik helyen futott be, a tíz jelölt között szerepel az MTV Brand New For 2014 szavazásán.

Radarjel-erősség: Magas erősségű!


a részben Woon által írt This Is What It Feels Like klipje:


a Shon felügyelte Waiting Game videója:


a TEED producelte Warm Water klipje:


a korai Fall Over videója:


és a legutóbb közzétett, Shlohmo-val készített Brain című dal:

Címkék: banks globálradar
https://recorder.blog.hu/2014/02/26/globalradar_banks
Globálradar – Banks
süti beállítások módosítása