Kékszemű boszorkánnyal és sátáni videóval riogat a Pixies

2014.01.03. 17:49, Frontrecorder

Pixies2013.jpg

Habár Kim Deal tavaly nyár eleji kiválásával a Pixies klasszikus felállásra megszűnt, a kultikus zenekar viszont éppen hogy gőzerővel újra beindult: június végén, 2004 után először, kiadtak egy új dalt (Bagboy), majd szeptember legelején egy négyszámos EP-t, és közben ismét koncertezni kezdtek. A turné basszusgitáros poszt betöltésével akadtak ugyan problémák (Deal helyére egy másik Kim, a Muffs zenekar énekes-gitárosa, Kim Shattuck érkezett, akit november legvégén telefonon rúgtak ki, őt váltotta az argentin-amerikai Paz Lenchantin, korábban többek közt az A Perfect Circle és a Zwan tagja), de a stúdiózást ez nem hátráltatta: ma kijött az újabb Pixies EP, amelyet a Blue Eyed Hexe című dallal és a hozzá készült "ördögi" klippel népszerűsít a zenekar.  

AZ MEGVAN, HOGY MILEY CYRUS PIXIES FAN?

Az EP1 után szimplán EP2 címen összefogott négyszámos anyagot a Pixies szájtján lehet megvásárolni digitálisan, vagy 10 inches vinylen (ebből összesen 4000 darabot nyomtak). A zenekar által elsőként közzétett Blue Eyed Hexe a nyers, hard rockos hangzásával elfért volna az eddigi utolsó Pixies-albumon, az 1991-es Trompe Le Monde-on is, igazi primkó rock and roll szám a régi jó Pixies-módra, és Black Francis újra elvetemülten üvölt! A dalhoz Mount Emult kreált szürreálisan okkultista és gonoszul vicces animációs kollázsvideót, benne egyebek közt sok pentagrammal, kecskefejjel, koponyával és emberi aggyal, na meg kék festékkel.



Az új EP második dala, a szörfrockos Magdalena élőben egy tavaly októberi koncertről:



Szintén egy tavaly októberi fellépésről a Greens And Blues című szám az EP-ről (a negyedik dal, a Snakes még nincs a YouTube-on):

Ez pedig az EP1 négy klipje egyben:

Címkék: pixies
https://recorder.blog.hu/2014/01/03/kekszemu_boszorkannyal_es_satani_videoval_riogat_a_pixies
Kékszemű boszorkánnyal és sátáni videóval riogat a Pixies
süti beállítások módosítása