Klippremier! Compact Disco: The Storm

2013.10.08. 22:01, rerecorder

compact.jpg

A Compact Disco tavalyi közösségi klipforgatása után megmutattuk a zenekar dj-jének, Lotfi Beginek a nyárias mixét, aztán kiderítettük, hogy milyen popcukor-addikciója van a zenekar tagjainak, majd klippremiert is tartottunk a Fly With You című dalhoz. Ezután jött, hogy síruhában strandoltak - és egy Ákos-remix után - most ismét klippremier következik a november elején érkező The Storm című új nagylemez címadó dalához - miki357 rendezésében.

A két hete debültált új dalhoz máris itt a klip, mely négy és fél percben (és szép képekben) meséli el egy élet történetét. Megkérdeztük Begit is, hogy neki miről szól a klip: „A klip valójában egy kisfiú életét mutatja be a kezdetektől egészen a végig. Természetesen többféleképpen is értelmezhető, de persze a slusszpoént nem szeretném lelőni! Nagyon jól éreztem magam a forgatás alatt, egy nagyon profi stábbal dolgoztunk együtt és a végeredményt látva azt kell mondjam, hogy a casting is nagyon jól sikerült.Pál Gábor billentyűs a maratoni klipforgatásról mesélt: „a stáb reggel hatkor kezdett forgatni a Rukkel-tónál, a Waterparkban, mi délután 5-kor kapcsolódtunk be és hajnali négyig forogtunk. Minden tiszteletünk és köszönetünk a stábé, nem beszélve szereplőinkről, akik mind hősiesen helytálltak.”

Egy kutyaszereplőt is köszönet illet. „Egy nagyon profin kiképzett és idomított kutya, Savon játszik a klipben, aki nem volt dühös, hanem parancsszóra kezdett harciasan viselkedni. Mindhármunknak van kutyája, úgyhogy számunkra ő volt a forgatás sztárja, nem féltünk tőle, hanem egyfolytában simogatni próbáltuk. A helyében ezt annyira nem élveztem volna, de mivel egy szuper jól nevelt kutyáról van szó, udvariasan tűrte”. Walkó Csaba énekes pedig a klipforgatás körülményeit emelte ki, hiszen ezúttal nem síruhában, csak fellépőöltözetben áztak: „Nagyon vizes lettem, de mindent az ügy érdekében! Fáztam utána, de nem csak én, sokan megáztak a statiszták közül is. Le a kalappal előttük és persze a stáb előtt, csodálatos, profi klipet hoztak össze!


a hivatalos The Storm videó premierje:

https://recorder.blog.hu/2013/10/08/klippremier_compact_disco_the_storm
Klippremier! Compact Disco: The Storm
süti beállítások módosítása